A farkasember főleg a kelet-európai rémtörténetek szereplője, de mint látni fogják, Európa minden részén születtek ilyen történetek. 

A legenda alapja az a hiedelem, hogy a vámpírok dühükben farkassá változnak a teliholdas éjszakákon és haragjukban kegyetlenül szétmarcangolják áldozataikat. 

Ám, a legenda szerint, vannak olyan emberek is, akik annak ellenére, hogy nem vámpírok, képesek farkassá változni, és prédára lesve nekivágni a teliholdas éjszakáknak. 
Ők az Emberfarkasok.
Ezek az emberek születésüktől fogva képesek a farkassá változásra, de csak akkor támad fel bennük a vérontás vágya, ha elérik a felnőtt kort. 
Miután ennek a belső kényszernek a hatására farkassá változnak, juhokat, teheneket támadnak meg és marcangolnak szét. Általában csak akkor támadnak az emberre, ha azok telihold idején farksalakjában megtámadják, vagy sarokba szorítva nehéz helyzetbe kerül. 
E középkori legenda szerint az átváltozás a teliholdhoz köthető.
Az emberfarkasok a Vámpírokhoz hasonlatosan képesek megfertőzni másokat harapásukkal, akik ez által szintén farkasemberré válnak. Az így megmart ember mindenben hasonlatossá válik megfertőzőjéhez, és ezentúl ő maga is fertőz harapásával. 
Ugyanakkor az Emberfarkasok az emberre legkevésbé veszélyes éjszaki rémnek számítanak a farkasemberek családjában. 
Álljon itt egy történet egy romániai faluban történt Emberfarkas leleplezéséről:

” A pásztor kiment tizenkét ökrével a hegyekbe. Közelükben, az erdő mélyén pedig három farkas lapult meg. Halkan, osonva közeledtek ezek a farkasok az ökrek felé, de az ökrek megérezték, hogy jönnek a farkasok. Amikor már közelbe értek, az egyik ökör a legközelebbi farkasra támadt, felvette a szarvára, kilyukasztotta és átszúrta szarvával azt a farkast az ökör. Másnap mondták, hogy meghalt egy ember a szomszéd falúban, és hogy a halottat egy ökör szúrta át a szarvával. Így bizonyosodott be, hogy az a halott előtte egy emberfarkas volt.”

Az állatok mindig megérzik az emberfarkas jelenlétét, legyen az bármilyen alakban. Azok az emberek, akikkel az állatok idegesen viselkedtek rendszeresen, azok gyanúba keverték magukat. 

A román hitvilág azonban egy ennél jóval veszélyesebb fenevadat is számon tart. Ez a rém pedig nem más, mint a Lupin, azaz Vérfarkas.
A Vérfarkasok a vámpírok unokatestvérei és esküdt ellenségei is egyben. Ugyanis a Vérfarkasok, akárcsak a vámpírok Vért isznak éjszakánként, és nem tűrik el, hogy vadászterületükön Vámpírok is vadásszanak. 
Ezek az éjszakai lények, a vámpírokkal ellentétben nincsenek a nappali órákban tétlenségre kárhoztatva, hiszen napközben egyszerű halandóként élik életüket. Ugyanakkor éjszaka felöltik farkas alakjukat, melynek ereje a vámpírokkal vetekszik. Sőt, ezek a szörnyetegek nem csak arra képesek, hogy elűzzék a vámpírokat, képesek megsebesíteni, sőt végleg elpusztítani is őket. 
A vérfarkasok a vámpírokhoz hasonlóan az éltető vért isszák, hogy azzal csillapítsák a bennük tomboló éhségét. Amennyiben nem fogyasztanak sokáig vért, megtébolyodnak és megtámadnak mindenkit, aki csak az útjukba téved. 

A romániai hitvilág legfurcsább alakváltó réme azonban minden bizonnyal a Prikolics. Ezek a lények olyan farkasemberek, akik nem csak ember és farkas alakot tudnak felvenni, hanem jóval több állat alakját is képesek magukra venni. Képesek kutyává, macskává, békává, farkassá átváltozni. Ezek az állatok mindig ellenségesek „fajtársaikkal”. 
A Prikolics leggyakrabban felvett alakja egy sárga kutya. Ez a sárga szőrű kutya igazi fenevad, amely rendre széttépi a többi kutyát a közelében. 
A Prikolics tulajdonság már születésekor megmutatkozik, hiszen az ilyen képesség birtokában lévő emberek születésükkor már magukon hordják a jellegzetes külső jegyeket, melyekről a Prikolics megismerszik. 
Ilyen jelek a szájból kitüremkedő hegyes, agyarszerű fogak, vagy a farok, esetleg annak csökevénye.
A Prikolics átváltozása idején igazi fenevaddá válik. Az útjába kerülő jószágokat és embereket széttépi. Hogy milyen is egy igazi Prikolics, lássuk a következő leírásban:

”A Prikolics úgy lesz, hogy van egy ember, és háromszor kecskebucskázik a fején keresztül, no és akkor sárga kutyává, farkassá vagy macskává változik. A Prikolics minden embert megtámad, megront és elpusztít, aki csak ilyenkor az útjába kerül. Az ember csak egy módon védekezhetik ellene, ha sikerül megszúrnia –és a vér ki is folyik akkor abból a megszúrt Prikolicsból, mert az akkor el fog tűnni. Ha nem folyik ki a vér teljesen belőle, vissza fog térni és az embereket akiket kap, asszonyt, embert mindenkit megtámad. Ha újra megszúrja akkor valaki, akkor azonnal visszaváltozik emberré, de ha nem sikerül akkor megszúrni, akkor teljesen összetépi az asszonyt, vagy az embert.” 

A román ember számára a középkortól kezdve szinte napjainkig nagy veszedelmet jelentett egy lassan gyógyuló seb, vagy gennyesedő nyílt sérülés, hiszen az ilyen sérülés a Prikolicsok lassú gyógyulására és sebezhetőségének bizonyságára emlékeztették az egyszerű embereket. Így az ilyen sebek gazdái általában rejtegették sérüléseiket, mellyel még inkább gyanúba keverték magukat. Az ilyen szerencsétlen flótások legenyhébb büntetése a kiközösítés volt, de előfordultak lincselések is. 
Ugyanakkor az emberek hittek a Prikolics rontáshozó képességében is, így, ha valami nagyobb baj, vagy megmagyarázhatatlan jelenség ütötte fel a fejét, azt hajlamosak voltak a Prikolics számlájára írni.
Íme egy példa a jelenségre:

” A Prikolics története szájról-szájra járt. Előfordult, hogy egy öregasszony halálakor nagy dögvész ütött ki a faluban. Addig tanakodtak a derék emberek, amíg kiderítették, hogy valaki az álmában meglátta az öregasszonyt, hogy az okozta a vészt. Erre mi volt a teendő? Másnap, vagy harmadnap olvastuk, hogy felásták a sírt, és persze el volt mozdulva a test a sírban, akkor beütöttek egy szeget a szívébe, tüskebokorral lefedték, azt petróleummal leöntötték és felgyújtották, és csodálatos módon megszűnt a marhavész.” 

A farkasember történetek azonban nem csak kelet-európában születtek. Franciaország erdeiben is kóboroltak a farkasemberek. 

A franciák a farkasemberekről például úgy hitték, hogy olyan gonosz és vad emberek voltak, akik farkassá tudtak változni. Emberi húson és véren éltek, éjszakánként pedig magányos utazókra vadásztak, hogy megtámadják és megegyék őket. Némelyikről azt állították, hogy félig ember félig farkas lényekké változtak, míg mások egészen farkassá váltak. Úgy hitték, hogy a farkasember ki tudta fordítani a bőrét, hogy elrejtse a bundáját, amikor emberi formát vett fel. Sokakat, akiket azzal vádoltak, hogy farkasemberek, felhasították, hogy ráleljenek erre a farkasbundára. Azonban lehetséges volt a farkasembert emberi alakjában is felismerni.

A farkasembert nagyon szőrösnek hitték, dús és egyenes szemöldökkel, ami középen összenőtt és hegyes fülekkel. Gyakran mindkét kéz középső ujja ugyanolyan hosszú volt, mint a mutatóujj, és a tenyerük is szőrös volt. Ugyanakkor úgy hitték, hogy a farkasember ismét emberi alakot vesz fel, ha megsérül és a hátrahagyott vérnyomok segítségével, lehet üldözni. A farkasember elpusztításának leghatékonyabb módja az, ha egy megolvasztott ezüstkeresztből készített golyóval vagy késsel öljük meg. 
Most lássunk egy „konkrét Francia farkasember történetet: 
A középkori történet egy vadászról szól, aki egy farkassal vívott, ami megtámadta őt. Lenyisszantotta a vadállat egyik mellső lábát, azonban az mégis elmenekült, a vadász pedig a lábát betette a táskájába. Amikor hazaért, megdöbbenve látta, hogy az női kézzé változik át. Felismerte az egyik ujján azt a gyűrűt, amit a feleségének adott. Felrohant az emeletre és az asszonyt az ágyban fekve találta. Számos kardvágástól vérzett, levágott keze helyén pedig csonk éktelenkedett. 

A Francia farkasember történetek alapja a lycantrophiának, ennek a létező, azonban ritka és különös betegségnek köszönhető. Aki ebben a betegségben szenvedett, farkasembernek hitte magát. Az elmebajnak ez a fajtája arra vezette az embereket, hogy úgy viselkedjenek, mint ha igazi farkasok lennének. Franciaországban rengeteg per zajlott, amelyben emberek lycantrophiával vádoltak. 

A félelem ellenére ugyanakkor számtalan eset létezik a középkori –és a későbbi Európában, mikor valaki szándékosan akart Farkasemberré válni.
Most álljon itt néhány „ biztos” módszer a farkasemberré váláshoz:

Egy orosz legenda szerint az átváltozáshoz arra volt szükség, hogy átugorjunk egy kidőlt fát az erdőben, majd beledöfjünk egy kis rézkést és varázsigét énekeljünk, hogy farkassá váljunk. A farkassá válás másik biztos módja volt, ha a farkas lábnyomában összegyűlt vizet itták meg vagy olyan állatok agyvelejét ették meg amiket farkas ölt meg. 
Európa számos részén, legendák szólnak arról, hogy pontosan milyenek is azok a varázslatok, amelyek képesek arra, hogy valakit farkassá változtassanak. Egy tipikus mágikus farkasember szertartás a következő példa:
A leendő farkasember az átváltoztató balzsamot teliholdkor, éjfélkor készítette. Egy vasüstbe farkas-füvet, ópiumot, gyűszűvirágot, denevérvért és egy megölt gyermek zsírját tette, majd megfőzte. Amikor ez a keverék elkészült a farkasember levetette a ruháit és bedörzsölte a testét ezzel. Felvette farkasbőrből készült ruháját, miközben varázsigéket énekelt és kérte a farkas lelkét, hogy változtassa őt is farkassá. Miután véghez vitte a szertartást, azt várta, hogy természetfeletti, farkasszerű lénnyé változik, ami éhezik az emberi húsra és vérre. Ha sikerült neki ez a gonosz átváltozás, minden éjjel farkasemberré változott reggel pedig vissza emberré. A varázslatot a halál, vagy az törte meg, ha a farkasembert háromszor homlokon szúrták.

A kontinenstől viszonylag elzárt Írországban a Farkasemberek eredetét átkokhoz kötik. Ezt az átkot olyan emberek viselik, akik valamiféle bűnöket követtek el. A Farkasemberség kvázi egyfajta vezeklés és büntetés volt számukra.
Egy ír történet szerint egy pap, aki eltévedt az erdőben, megpillantott egy tűz mellett ülő farkast. Az emberi hangon beszélt és kérte a papot, hogy adja fel az utolsó kenetet a feleségére, aki haldoklott. A farkas elmagyarázta, hogy a családját megátkozták, és a családból egy férfinak és egy nőnek hét éven át farkasként kellett élnie. Ha ezután még életben vannak, akkor visszaváltoznak emberré. A pap nem hitte el a történetet egészen addig, amíg a nőstény farkas felhasította a farkasbőrét, hogy felfedje női alakját.

A Farkasember mítosz az északi népek körében is honos. 
A Dán és Norvég harcosok különleges erőt tulajdonítottak a falkában vadászó farkasoknak, akiket irigyeltek erejük és ravaszságuk miatt. Így megpróbáltak hozzájuk hasonlóvá válni. Nem csoda hát, hogy a félelmetes norvég harcosok is hozzájárultak az európai farkasember-legendákhoz. 

Ezek a vad harcosok vadállatok bőrét viselték, a hajukat és a szakállukat pedig hosszúra megnövesztettél, hogy minél ijesztőbb legyen a megjelenésük. Azok a magányos falubeliek akiket ezek a gyilkos hódítók megtámadtak, joggal hihették őket félig állatnak. Azt tartották, hogy a berserkerek képesek voltak vérengző medvévé vagy farkassá átváltozni. Egy norvég történet azt mondja el, hogyan igézett meg egy varázsló két farkasbőrt. Így bárki, aki viselte őket, tíz napra farkassá változott. Ezeket a bőröket két harcos Sigmund és Sinjoth fedezte fel egy erdei lakban. Ellopták a bőröket az ott alvó emberektől. Miután elvették a bőröket, nem tudták levenni. Ordítottak és megtámadták az alvó embereket, sőt még egymást is megharapták. Tíz nap múlva mikor visszaváltoztak elégették a bőröket.

A farkasember történetek igazi reneszánszukat a XIX. Században, a rémtörténetek aranykorában élték. Ekkor kerültek elő az erélyi rémtörténetek is a farkasemberekről, melyek kiegészültek, a Francia erdőségeket járó és szüzekre vadászó, ezüst fegyvertől rettegő farkasember legendákkal és került megalkotásra a modern farkasember ősi mítosza. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.