A Zodiákus az egyik legnagyobb misztérium által övezett sorozatgyilkos Amerikában. Szokták emlegetni a második Hasfelmetsző Jack-ként is. Persze Jack asszem angol volt, Zodiac meg amcsi, de ez lényegtelen, ugyebár? :) 
A szerencsétlen rendőrök több, mint 2500 gyanúsítottal álltak elő az ügy során, és egy volt csak a tettes. Hogy mi lett a dolgok vége, hamarosan megtudjátok... Aki látta a filmet, nem fog nagyot csalódni, sőt: tökéletesen élethűen dolgozták fel a férfi életét, persze egy-két hatásosabb ijesztegetéssel. Lássuk hát, ki is az a Zodiákus.

1966 októberétől jelen volt az amerikaiak életében, és rettegésben tartotta egész San Francisco-t, és környékét. Szórakozott a rendőrökkel, hülye üzeneteket hagyva, bennük az áldozatok vérével átitatott rongyokkal, illetve névtelen telefonhívásokkal. A hívások nem mondtak semmit, csupán ziháltak bele... 1966 október 30., vasárnap éjszaka. Mielőtt bárki is megtudta volna, ki is az a Zodiákus, egy 18 éves diáklányt brutálisan meggyilkoltak. A ruhája sértetlen volt, nemi erőszak nem történt. A pénztárca is a helyszínen volt. Felvetődik hát a kérdés, hogy mi is történt, és miért? Cheri Jo Bates a Riverside Városi Kollégium könyvtáránál halt meg. A lány zöld Volkswagenjét megreparálta szépen kedves gyilkosunk, majd mint egy herceg, bedobbant, és közölt a lánnyal valami abszolút kamu szöveget, hogy mi van az autójával. A lány persze bevette, szép is volt, kertvárosi is, miért is kellett volna értenie egy autóhoz? Főleg azokban az időkben. Így hát, a lány bevette a mesét, és követte a férfit az ő autójához, a férfi ugyanis nagy lovagiasan felajánlotta, hogy hazaviszi. De a férfi ehelyett egy sötét sikátorba ment, két üres ház közé, ahol is nem tudni, mivel töltöttek el együtt másfél órát. Ezek után a férfi gyilkolt. Kését háromszor szúrta a lány mellkasába, egyszer a hátába, és hétszer a nyakába. Mikor a rendőrök rátaláltak Bates-re, az borzalmasan festett: a nyakán levő sebek közelebb álltak egy lefejezésez, mint egy késeléshez, elvágták a nyaki ütőeret, illetve az összes fontosabb eret is. A lány arca csutakos volt a vértől, teljesen összeverte a férfi. Hogy miért kellett a lány arcát összeverni, és összevagdosni, az is egy más kérdés. Több FBI szakértőnek eltérő véleménye volt, erről majd a későbbiekben. Pár méterre a nőtől egy összetört féri Timex karórát találtak, ami 12:23-ra volt beállítva. Állt is ott rendületlenül. Az áldozat körme alatt haj és vér is található volt, az elkövetőtől természetesen. Bates kocsiján pedig rengeteg zsíros ujjlenyomat árulkodott arról, hogy csúnyán elintézték. Szegény autót is, meg a lányt is. A könyvtár 9 órakor zárt, (és ellenőrizték, a könyveket a lány aznap vette ki, este) a szemtanúk 10.30-kor egy szörnyű sikítást véltek hallani, ezután egy elfojtott sikolyt, majd két perc után hallották, hogy az autó elindul. A halottkém szakvéleménye is egyezett a szemtanúékéval. Ő is arra az időre tette a halál időpontját, amikor is a szörnyű sikoly megfogant. A bíró szerint nem történt semmi egyéb, mint egy brutális, kegyetlen, szenvedélyből elkövetett gyilkosság, amit valószínűleg egy kéjenc elmebeteg, egy elutasított udvarló, vagy egy ex-barát követett el. (Ebben a sorrendben.) Csak ez lehetett a magyarázat, hiszen nő másfél órát eltöltött a sötétben a férfival. De a gyilkosság egy új, még bizarabb szintre emelte a nyomozást. Olyanra, amire nem számított senki.

1966. november 29-én érkezett az első levél, mégpedig egy másolat. Ilyen névtelen, másolt levél érkezett a Riverside-i rendőrségnek, és az újságnak is. Egy Royal írógéppel írták ám, a címe "A Vallomás" volt. Alatta ott a "By _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _" Pontosan így... Nos, nem kezdek el arról írni, hogy milyen papírra írt, és milyen betűtípussal, milyen volt a boríték, milyen volt rajta a bélyeg, pedig tudnék ám mesélni. De nem teszem. Következzék az első levél, ahogy Zodiac írta.

A VALLOMÁS

A LÁNY FIATAL VOLT, ÉS SZÉP, DE MOST HALOTT. NEM AZ ELSŐ, ÉS NEM AZ UTOLSÓ, HISZEN AMIKOR ÉBREN FEKSZEM AZ ÁGYAMON ÉJSZAKA, GONDOLATAIM A KÖVETKEZŐ ÁLDOZAT KÖRÜL FOROGNAK. TALÁN A CSINOS SZŐKE LESZ AZ, AKI MINDEN ESTE HÉT KÖRÜL MEGY HAZA A BABYSITTERKEDÉSBŐL, ÉS A SÖTÉT FASORON VÁG ÁT. DE LEHET, HOGY A FORMÁS LÁNY LESZ AZ, AKIT MIKOR ISKOLÁSOK VOLTUNK HÍVTAM RANDIRA, ÉS NEMET MONDOTT. DE NEM BIZTOS, HOGY ŐK LESZNEK AZOK, LEHET BÁRKI. BIZTOSAN MEGÖLÖK EGY NŐT A VÁROSBAN, ÉS SZÉTHORDOM A NŐI TESTRÉSZEIT, HOGY MINDENKI LÁTHASSA. NE GONDOLJÁTOK, HOGY EZ NEKEM KÖNNYŰ. TARTS TÁVOL A HUGOD, NŐVÉRED, FELESÉGED AZ ÖSSZES SÖTÉT UTCÁTÓL, ÉS FASORTÓL. MISS BATES HÜLYE VOLT. BEMENT ÖNKÉNT A VÁGÓHÍDRA, AKÁR EGY BIRKA. (itt leírja, hogy milyen zsinórokat vágott el az autóban, de nem vagyok szakértő, így azt kihagyom) MEGVÁRTAM, MÍG KIJÖN A KÖNYVTÁRBÓL, ÉS KB. KÉT PERC UTÁN KÖVETTEM, ÉS KÉRDEZTEM, HAZAVIGYEM-E, MONDTAM NEKI, HOGY AZ AUTÓM PÁR UTCÁVAL ARRÉBB ÁLL. AMIKOR A KOCSI FELÉ SÉTÁLTUNK, AZT MONDTAM: ITT AZ IDŐ. ERRE Ő VISSZAKÉRDEZETT: ITT AZ IDŐ MIHEZ? VÁLASZOLTAM: AZ IDŐ, HOGY MEGHALJ. EGYIK KEZEM A SZÁJÁRA TETTEM, MÁSIKKAL ÁTKAROLTAM A MELLÉT, S ÍGY HÁTULRÓL EGY KISKÉST SZORÍTOTTAM A TORKÁHOZ. NAGYON KÉSZSÉGESEN JÖTT VELEM EZUTÁN. A MELLE CSAK IZZADT ÉS VERGŐDÖTT A KEZEIM ALATT. DE AZ EGYETLEN DOLOG, AMIRE GONDOLNI TUDTAM, AZ AZ, HOGY MEGFIZESSEN. MEGFIZESSEN MINDAZÉRT, AMIT MIATTA SZENVEDTEM. KEGYETLEN HALÁLA VOLT. MEGHARAPTA A KEZEM, ÍGY EGY PILLANATRA ELENGEDTEM, S A SZÁJA KINYÍLT, AZONNAL SIKÍTANI KEZDETT. LELÖKTEM A FÖLDRE, ÉS FEJBERÚGTAM, HOGY ELHALLGASSON. A KÉSEM BELETÖRT A NYAKÁBA, AHOGY SZELETELTEM. NEM, NEM VAGYOK BETEG. ŐRÜLT VAGYOK. DE EZ NEM ÁLLÍTHAT MEG A JÁTSZMÁMBAN. ENNEK A LEVÉLNEK MEG KELL JELENNIE, HOGY MINDENKI ELOLVASSA. LEHET, HOGY MEGMENTITEK EGY LÁNY ÉLETÉT. IGEN, EZ NEM RAJTAM, HANEM RAJTATOK MÚLIK. VIGYÁZZATOK EZENTÚL A NŐKRE!!!

A levélen egy darab ujjlenyomatot találtak, de az azonosíthatatlan volt. Soha nem jöttek rá, hogy a gyilkostól származott-e, vagy sem. A gyilkos azt állította, hogy ő "képtelen küzdeni". Ez arra utal, hogy megsérült, mialatt megölte Bates-t, így kerülhetett vér, illetve haj a lány körmei alá. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy a lány tényleg birka volt, és önként ment a vágóhídra... A lány ismerte a férfit. Tudta ki ő, barátok voltak, és ezért ment vele. Azt állítja, a kés beletört a testbe. Ezen sokat spekuláltak, de végül egyhangú vélemény született: a kés lehetetlen, hogy beletörjön az áldozatba. A levél aznap érkezett a szerkesztőségekbe, amelyik nap feladták őket. Meg is jelentek, és azonnal beavatták az FBI-t. 

Bates halálának hatodik hónapos évfordulóján a Riverside-i lap, rendőrség, illetve a lány apja egy levelet kapott a Zodiákustól. Két üzeneten rajta volt a szimbólum: két Z betű kapcsolódott össze egy 3-assá. Mindegyik levélen négy, túlpecsételt bélyeg volt. Az újság, illetve a rendőrség egy négy soros levelet kapott: BATES HAD TO DIE THERE WILL BE MORE. (Bates-nek meg kellett halnia, hogy ne legyen többé /szabad fordítás, sorry/) A másolat, amit a lány apja kapott, csak annyiban különbözött, hogy a 'Bates' át volt írva 'She'-re. A rendőrség megvizsgálta a leveleket, és az egyiken találtak egy ujjlenyomatot. Ez sem egyezett meg soha senkiével... 1967 április idusán (milyen szép szó ez) az RCC könyvtárban felfedeztek egy levelet, amelyen egy vers volt, 'Bates had to die' címmel. Sok teóri született, hogy ki írhatta ezt, sosem találtak rá megoldást. Egyes vélemények szerint egy ismeretlen tanuló írta, miután a lányt megölték, és megjelent az újságban Zodiákus levele. (A levél enyhén beteges volt, a lényeget leírnám, nem kezdek bele a teljes fordításába: "Beteg élőnek meg kell halnia, a vágás tiszta, vörös, ha vörös, tiszta. A vér kilövell, csöpög, spriccel, az új ruháján úszik. Oh, egyébként is vörös volt, élete egy idegen mederbe folyt, bizonytalan halál után. Nem kellett volna meghalnia, ha valaki rátalál, csak várnia kellett volna a következő alkalomra. rh.") Igen, az az 'rh' ott volt. Valószínűleg az RCC könyvtár akkori igazgatójára, R.H. Bradshaw-ra utal. Persze ez is csak egy találgatás. 

Bates gyilkosának nyomában a rendőrök felkértek egy profil készítő pszichológust, hogy segítsen nekik. Így készült el a következő. A gyilkos valószínűleg helyi lakos, és mindenképp ismerte az áldozatát - vagyis Bates-t. Amikor a Zodiákus ügy kirobbant 1969 őszén, L.T. Kinkead, a Riverside Police (későbbiekben RP) egy három oldalas írást alkotott a helyi gyilkosságokról, és történésekről Napa és San Francisco környékén, de úgy tűnt, kb. senkit nem érdekelt a dolog, aki elvileg tagja volt az ügyben kutató csoportnak. Hát igen. 1970-ben, Paul Avery elindított egy rovatot, melyben kifejtette, hogy a Bay Area sorozatgyilkos talán a Zodiákus. Ezt a rendőrség jól megcáfolta. Sajnos, még a rendőrségen belül is rengeteg vélemény látott napvilágot, hogy ki lehet a gyilkos, ki is az a Zodiákus. És senkinek, ötlete sem volt. 

1968. december 20. Este kilenc felé két különböző szemtanú is látta, különböző időpontban. Egy világos színű, keménytetejű autót, mellette valakit, amint pumpálja azt. Ez a Herman tónál volt. Az egyik szemtanú kilenc után pár perccel látta ezt, míg a másik szemtanú 10 felé. Mi történt a kettő között? Egy fiatal srác és a barátnője ugyanebben a parkban voltak,ugyanis Betty szülei szerettek volna egy karácsonyi hangversenyt, és ehhez kerestek helyszínt épp. De egy autó lassan közelíteni kezdett feléjük. Lassan, fenyegetően... Tudták, hogy itt valami nincs rendben, és olyan rossz érzéseik támadtak az autóval kapcsolatban, hogy azonnal elindultak, és a legtávolabbi pontjába mentek a parknak, míg nem az autós az egyik kijáratnál kiment a területről. 11:10-kor azonban az autós visszatért, s a két fiatal, Betty Lou Jensen, és David Arthur Faraday ugyanazon a helyen parkoltak. Ekkor kezdődött a tüzelés az autójukba. A ballisztikai elemzés kimutatta, hogy a gyilkos egy 22 kaliberű puskát, de valószínűbb, hogy egy kézifegyvert használt, csak tele 22-es kaliberű golyókkal. A lábnyomok a következőt festették fel: a gyilkos az autó hátuljától indult el, először a hátsó, majd a bal hátsó ablakból lőve. Ezután következett az első bal ablak. A nyomok - vér - arról árulkodott, hogy a két fiatal az első utasülésre kezdett el nyomakodni. A 16 éves Betty élve hagyta el az autót, és elkezdett az út felé kúszni. Testét 30 lábnyira találták meg az autó lökhárítójától. A lány oldalán öt golyó ütötte seb volt, a bordáktól egyenesen a medencéig. Faraday egy 'szimpla' fejlövéstől halt meg. Mike R. rendőrségi kutató szerint a fiú akkor halt meg, amikor mászott kifelé az autóból. 10 lövést adtak le - nyolc talált. Robert Graysmith könyvében volt ehhez kapcsolódóan egy remek idézet: "Ott nem voltak tanúk, nem volt indíték, nem volt gyanúsított." 

Hat hónappal később, 1969 július 5-én, egy golfpálya emeletes parkolójában két fiatal lelte halálát,Darlene Elizabeth Ferrin, 22, és Michael Renault Mageau, 19. Mageau elmondása szerint enni indultak, de a lány beszélni akart vele, így kerültek a parkolóba, ami sötétedés után a fiatalok egyik népszerű találka helye volt. Egy autóban pár fiatal épp nagyon jól érezte magát, és petárdákat dobáltak rájuk. Elizabeth leállította az autó motorját, kikapcsolta a lámpákat, de a rádiót bekapcsolva hagyta. Egy barna autó érkezett, miután az előző autó elment. A fiú megkérdezte, ki lehet az, mivel az autós lelassított mögöttük. A lány azt válaszolta, hogy nem számít. Nem is maradt életben... A fiú nem tudta eldönteni, hogy ez a hozzállás azt jelentette, hogy a lány ismeri az autóst, vagy sem. A férfi még egyszer elment, majd visszatért, és ki is szállt. Michael azt hitte, egy rendőr, és a személyijét akarja, ugyanis zseblámpával a saját arcába világított a férfi. Ám ekkor emelkedett fel egy 9mm-es pisztoly, és elkezdett tüzelni. Az első két lövés a fiút érte, az arcába, és a testébe fúródtak a lövedékek. De ezek olyan sebességgel szakították át a húsát, hogy azok a lányba is belefúródtak. A fájdalomtól és az adrenalintól felpöretve Michael hátra rúgta magát a hátsó ülésbe, így sikeresen szerezve egy golyót a bal térdébe is. Ezután a gyilkos ismét a lányra célzott: eltalálta mindkét karját, és a hátát is, amikor elfordult. Ezekután a gyilkos visszasétált az autójához, de meghallotta, amint a lány, hogy fájdalmában, vagy őrültségében, az kérdéses, sikoltozni kezdett. Ekkor visszafordult szépen, leadott mindkettejüknek egy-egy újabb lövést, aztán beszállt a kocsijába, és elhajtott. Mageau volt olyan szerencsés, hogy meglátta a férfi arcát profilból, s le is írta őt a rendőrségnek - ebből sejthető, hogy életben maradt. A támadójukat egy olyan 176 centi környéki fazonnak írta le, aki magas, és rendkívül masszív. Noha nem egy dagadt férfiről beszélt, azt mondta, hogy minimum 85-90 kiló körül volt, és puffadt, kerek volt az arca. Rettenetes fájdalmában a fiú még öntudatban megkísérelte az autó visszapillantóját a férfi felé fordítani: még egyszer megnézte magának, majd az ajtót kinyitva kizuhant a járdára. Michael elmondta, hogy látta levetkőzni a gyilkosukat, majd elhajtani az autóval - Vallejo felé. Noha Zodiákus a későbbiekben azt mondja, hogy betartotta a sebesség korlátozást, Michael, és Geroge Bryant, az egyik szemtanú azt állította, hogy nagy sebességgel hagyta el a helyszínt. Több rendőrségi autó, és mentő is érkezett a helyszínre. Michael-t azonnal a sebészetre vitték, és megmentették életét, de Darlene már nem volt ilyen szerencsés: a kórházba menet 00:38-kor életét vesztette. Néhányan Darlene közeli barátai szerint a lány a halála előtt egy-két hónappal nemkívánt látogatások áldozata is volt. Robert Graysmith író szerint (a filmben ő volt a karikaturista) Darlene ismerte a Zodiákust - és bár ezt a későbbiekben nem erősítette meg a rendőrség, Michael szerint is ismerhette Zodiákust a lány, és Darlene férje szerint is furán viselkedett a felesége a halála előtti hónapokban. Ekkor kitalálak egy olyan elméletet, miszerint a gyilkos egy második szeretője a lánynak, és ezt rosszul viselte, és hazai pályán akarta meggyilkolni a csajt, a másik szeretővel együtt. Ekkor született meg az az elmélet is, miszerint Michael és Darlene ismerték a Zodiákus előző áldozatait, persze ezek is megerősítetlen, valószínűtlen dolgok. Szegény srác sokat szenvedett a nemkívánt hírnév miatt, és a gyógyulása is nehéz volt. Nem is csoda, hogy miután a rendőrség békénhagyta végre, eltűnt a városból egy életre. Darlene halála után ismeretlen hívások érkeztek a házba: amikor felvették a telefont, senki nem szólt bele a másik oldalon.


Néhány héttel később, 1969. július 31-én, a San Francisco-i Examiner, San Francisco-i Chronicle, és a Vallejo-i Times-Herald című lapok kaptak levelet a Zodiákustól. Sok dolgot írt (ld lejjeb), de a lényeg ugyanaz volt mindenütt: ha nem adják le a címlapon az álatala küldött titkosírásos üzeneteket, akkor újra ölni fog. A levelek mindhárom lapnál különböztek: csak maga a titkosírás módja volt ugyanaz, és a mellékelt üzenetnek a lényege: ha nem adják le elsején, akkor ölni fog. Az aláírás is minden levélen megegyezett: a Zodiákus. A levél írója olyan dolgokat írt le a gyilkosságokról, melyeket valóban csak ő, illetve a rendőrség tudhatott. Az első levél, ami a Times-Herald-nak ment: (a levelek helyesírása angolban borzalmas, de nem írom át magyarul is hibásba, felesleges)

Kedves Szerkesztő Úr,
Én vagyok a gyilkosa a két kamasznak, akik tavaly karácsonykor haltak meg a Herman tónál, és a lánynak, aki tavaly július negyedikén halt meg. Hogy megbizonyosodjanak erről, megosztok önökkel pár információt, amit csak a rendőrök, és én tudhatunk.

Karácsony
1 Brand name of ammo Super X
2 10 lövés volt
3 A fiú a hátán feküdt, lábbal az autó felé
4 A lány az autó nyugati oldalánál volt

Július 4.
1 A lány mintás nadrágot viselt
2 A fiút térdenlőtték
3 Brand name of ammo was Western

Ez egy üzenet első része. A másik két levél az S.F. Examiner, és az S.F. Chronicle-nél vannak. Azt akarom, hogy kinyomtassátok ezeket a titkos írással írt leveleket, különben újra gyilkolni fogok. Pénteken a lapban akarom látni a levelem, különben olyan ámokfutásba kezdek aznap éjjel, amilyet még nem láttak. Lehet, hogy csak úgy találomra fogom lelőni az embereket. Igen, megölök 12 embert. 

A három részt egy tanár, és a felesége fejtette meg. Szerettek rejtvénytfejteni. Nos, miután a Chronicle levelét is megfejtették, sajna rá kellett jönniük, hogy egyik sem tartalmazza a gyilkos kilétét. (Elég naivak voltak, hogy azt hitték felfedi magát.) A levél, miután megfejtették, azonnal bekerült az újságba.

SZERETEK EMBEREKET ÖLNI, MERT SZÓRAKOZTATÓ

NEM, EZ TÖBB, MINT SZÓRAKOZTATÓ. ERDŐKBEN, VADUL VADÁSZNI AZ EMBEREKRE, MERT AZ EMBER A LEGVESZÉLYESEBB ÁLLAT MIND KÖZÜL, ÉS EZEK A GYILKOSSÁGOK ADNAK NEKEM KÜLÖNLEGES TAPASZTALATOKAT. EZ SOKKAL JOBB, MINT MEGKEFÉLNI EGY LÁNYT. A LEGJOBB AZ EGÉSZBEN, HOGY AMIKOR MEGHALOK, ÉS FELJUTOK A PARADICSOMBA, AZ EMBEREK, AKIKET MEGÖLTEM, MIND A RABSZOLGÁIM LESZNEK. NEM ÁRULOM EL A NEVEM, MERT MEGPRÓBÁLNÁL MEGÖLNI, VAGY ELKAPNI, HOGY A PARADICSOMBAN A RABSZOLGÁD LEHESSEK. EBEORIETEMETHHPITI (fogalmam sincs, hogy az utolsó szó mit jelenthet, lehet, hogy még kiderül)

A borítékon egy ujjlenyomatot sem találtak. Bates ügye után már az FBI is nyomozott ugyebár, és igyekeztek minden információt megszerezni. A lapokban azonban az a rendőrségi jelentés látott napvilágot: "Egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, hogy ezeket a leveleket a gyilkos írta. Bárki írhatta őket. A második levélben a gyilkos már úgy azonosította magát, mint a Zodiákus. Tehát őt keressük." A reakció gyors volt. A Zodiákus gyorsan kezébe vette az ügyet. 

ITT A ZODIÁKUS. ITT A VÁLASZ A KÉTELKEDÉSEKRE, ÉS A TOVÁBBI ADATOK KÉRÉSÉRE. ÖRÜLÖK, HOGY ÉRDEKEL, MILYEN JÓL ÉREZTEM MAGAM VALLEJOBAN, ÍGY HÁT BOLDOG VAGYOK, HOGY MÉG TÖBB INFORMÁCIÓT AKARTOK TUDNI. Ó, APROPÓ, A RENDŐRÖK JÓL ELSZÓRAKOZTAK A KÓDFEJTÉSSEL? REMÉLEM. NYUGODJATOK MEG, HA AZ ÖSSZESET MEGFEJTITEK, VÉGÜL ÉN LESZEK A JUTALOM. 

JÚLIUS NEGYEDIKE. NEM NYITOTTAM KI AZ AUTÓ AJTAJÁT, CSAK AZ ABLAKOT HÚZTAM LE, DE AZT TELJESEN. A FIÚ AZ ELSŐ ÜLÉSEN ÜLT. A FEJÉRE TÜZELTEM, DE EZZEL EGYIDEJŰLEG Ő HANYATT VÁGTA MAGÁT, ÍGY SAJNOS ELVÉTETTEM CÉLOM. HÁTRAVERGŐDÖTT A HÁTSÓÜLÉSRE, DE ÉN RÁLŐTTEM MÉG EGYSZER, ELTALÁLTAM A TÉRDÉN, EZT A HANGBÓL TUDOM. EGY AUTÓS CSOPORT JÖTT, GYORSAN CSATLAKOZTAM HOZZÁJUK, ÍGY NEM HÍVTAM FEL A FIGYELMET AZ AUTÓMRA. A SZEMTANÚ, AKI LÁTOTT, ÉS EZT MONDTA, AZT AUTÓM BARNA, EGY 40-45 ÉV KÖRÜLI NÉGER FICKÓ VOLT. ÉPP A TELEFONFÜLKÉBEN ÁLLTAM, HOGY SZÓRAKOZTASSAM KICSIT A VALLEJO-I RENDŐRÖKET, AMIKOR Ő SÉTÁLT, ÉS MEGLÁTOTT. LETETTEM A KAGYKÓT, DE AZ ÜRGE ELKEZDTE NÉZNI A KOCSIMAT ÉS ENGEM. ANNO, KARÁCSONYKOR A RENDŐRÖK CSODÁLKOZTAK, HOGY TUDTAM A SÖTÉTBEN LELŐNI AZ ÁLDOZATOM, ÉS HOGYHOGY NEM HALLOTTA SENKI. AZ A HELY DOMBOKKAL ÉS FÁKKAL VAN KÖRBEVÉVE... AZ ÉN FEGYVEREM MEG VÉKONY CSÍKBAN VILÁGÍTOTT MINDEN LÖVÉSNÉL, ÍGY LÁTTAM, HOVÁ IS MEGY A GOLYÓ. (itt leírja, hogy mit csinált a fegyverrel, hogy az valóban világítson, és fényt adjon, de fegyver szakértő sem vagyok, így ezt is kihagynám.) SZOMORÚAN LÁTTAM, HOGY A LEVELEIM NEM AZ ELSŐ OLDALON LÁTTAK NAPVILÁGOT. 

A borítékon nem találtak használható ujjlenyomatot, de a levélen igen. A második és harmadik oldalon ujjlenyomatok voltak. Két különböző embertől... Sosem tudták hozzárendelni senkihez ezeket. 

A következő támadás 1969. szeptember 27-én volt, a nyugati felén a Berryessa tónál, 60 mérföldre északkeletre San Francisco-tól. Három nő éppen parkolt a tó környékén, amikor láttak egy kék, két ajtós Chevy-t délután 3-kor. A férfi beparkolt melléjük, kiszállt az autóból, és elvonult nem olyan messzire, és azt színelelte, hogy olvas valamit. Aztán az egyik nő elvonult napozni, olyan fél órát, amikor észrevette, hogy a férfi nem kicsit nézi őket. Jólfésült, jóképű férfinak írta le a kukkolót, több mint 180 centinek, és 85-90 kiló környékinek, rövid, sötét hajúnak. A férfi elment rágyújtani, ekkor került a legmesszebb a nőktől. Fekete rövidnadrágot, és sötétkék, vagy laza fekete pólót viselt. Amikor 4:30-kor a csajok visszamentek a kocsihoz, az idegen autója már eltűnt. A Napa-i hatóságok tovább nyomoztak szemtanúk után. 6:30 körül egy helyi fogorvos és a fia láttak elsétálni egy férfit, akire illett az a leírás, amit a három nő adott. Miután ez a férfi meglátta a fogorvost és fiát, és rájött, hogy azok észrevették őt, megfordult, és másfele ment tovább. Először az volt a feltevés, hogy ez a férfi volt a Zodiákus későbbi áldozata, de mivel az ismeretlennek nem volt autója a közelben, lehetetlennek tűnt, hogy időben odaérjen a gyilkosság helyszínére. 

Cecelia Ann Shepard és Bryan Calvin Hartnell két kollégista hirtelen felindulásból érkezett a helszínre, hogy ők majd kirándulnak egy jót. A tó nyugati partjánál egy félszigeten piknikeztek éppen. Egy sötét ruhás, magas, vaskos férfi közelítettem eg őket. Cecelia vette őt észre először, és megvolt bizonyosodva arról, hogy a férfi szemüveget visel. A tekintete ijesztő volt, mintha áldozatot keresne, és ezt Hartnell-ben találta volna meg. A pártól nem messze felhúzott a fejére egy csuklyát, ami a derekáig tartott: a mellén egy fehér jel volt: a Zodiákus jele. A csuklyába csak szem és szájnyílás volt vágva, de Hartnell észrevette, hogy a férfinak barna, zsíros haja van. Övében egy nehéz kézifegyver pihent, amit nem sokkal később a két fiatalra emelt... "Add ide a pénzed, és a slusszkulcsokat." A fiú teljesítette a parancsot, s a gyilkos gyorsan magyarázkodásba is fogott. "Mexikóba akarok menni, ezért kell a kocsid." A kulcsok leestek a plédre, s ekko a fiú felajánlotta segítségét, hátha megenyhül a gyilkos bácsi, de az morcos lett. "Kifutsz az időből." A férfi elmondta, hogy megszökött a Pacific Northwest börtönből, és megölt egy őrt, így sietnie kell. "Nincs autóm, nincs semmim. Nincs mit vesztenem, mindent egy lapra teszek fel." A gyilkos elmondta azt is, hogy hová valósi, de a kora kihallgatások közt a súlyos traumán átesett Hartnell nem tudott válaszolni, csak hebegett habogott össze-vissza. Nem is csoda. Későbbiekben kiderítették végül, hogy miről festett Zodiákus a két fiatalnak - kitaláció volt az egész... A börtön nem létezett abban a városban, és nem is történt hasonló esemény. Hartnell, aki túlélte a támadást, azt mondta, hogy a férfi hangja lassú, vontatott volt, beszédén hallatszott, hogy inkább írástudatlan, semmint művelt. A fiú megpróbálta békésen megoldani a helyzetet, és azért küszködött, hogy a gyilkos beszéljen vele. Eltöltöttek pár percet azzal, hogy a srác autójáról beszéltek. Majd a férfi előhúzott a csuklyája alól egy kötelet, és közölte Cecelia-val, hogy kötözze meg a fiút, de előtte elkérte annak tárcáját. Zodiákus megkötözte a lányt, majd újrakötözte a fiút - mivel az nem volt elég erősen megkötözve. Ekkor a fiúnak feltűnt, hogy gyilkosuk ideges, remegnek a kezei. "Le foglak titeket szúrni." "Nem bírnám nézni, hogy leszúrod őt, kezdd velem." mondta Harznell. "Csak ezt tehetem." válaszolta a Zodiákus. A kés, amit használt, egy szurony volt valószínűleg. Harznell hat szúrást kapott, míg Cecelia tizet - a lány két nappal később belehalt sérüléseibe. Miután otthagyta halottnak hitt áldozatait, a fiú közeli autójához ment, és egy fekete filccel miután a Zodiákus jelet felrajzolta, a következőket írta le: Vallejo
12-20-68
7-4-69
Sept 27-69-6:30
by knife
Ez a gyilkosság időpontja, helye, és a többi. Később a rendőrök találtak tiszta lábnyomokat. Ezeket egy Wing Walkers nevű katonai bakanccsal hagyták. A homokba mélyen benyomódtak, következtetni lehetett, hogy egy nehéz ember hagyta őket. A cipő 10-es volt. (Amerikában így jelölik a cipőméretet, ez itt, Magyarországon egy 43-as férfi cipőnek felel meg.) A gyilkos gondolt egyet, és egy fizetős fülkéből felhívta a rendőröket. A hívás 7:40-kor érkezett be, majdnem egy órával a támadás után. A Napa-i rendőr állomásról azonnal kiszálltak a területre. A hívás visszanyomozása után kiderült, hogy a fülke egy autó mosó mellett van... Nem messze egy állomástól. A technikusok találtak egy törlőkendőt, amivel a gyilkos letakarta a kagylót. "Be akarok jelenteni egy gyilkosságot. Nem, egy kettősgyilkosságot. Két mérföldre vannak északra a Park Headquarters-től. Egy fehér Volkswagen Kharmann Ghia autójuk volt." Amikor a telefonos operátor megkérdezte, hogy ki is telefonált, a válasz nem volt meglepő: "Én vagyok az egyetlen, aki megtehette." A gyilkos hangja végig nyugodt volt, halk. 
1969. október 11. Éjszaka van. Egy szerencsétlen taxist, Paul Stine felvett egy férfit a Mason and Geary Streets sarkánál. A Washington and Maple Streets sarkára kellett volna szállítani az ügyfelet. Egy sarokkal arréb, a Cherry Street-nél a férfi megállította a taxit, majd jobb oldalról fejbelőtte a sofőrt. A szemtanúk látták, hogy előremászik a gyilkosság után, levág egy darabot a férfi ingéből, amit belemárt a vérébe, elveszi a pénztárcáját illetve a kocsikulcsokat, majd lassan távozik a már említett Cherry Street-en. Három tizenéves testvér az egyik ház második emeletéről nézték végig az egészet. Azt mondták, a gyilkos letörölte a taxi elejét, az ajtót. Azonnal hívták a rendőrséget. A hívás 21:58-kor futott be. A gyilkost egy fekete férfinak írták le. Igen ám, de nagyon sötét volt... Amikor a gyilkosságot bemondták, épp a közelben járőrözött Donald Foukes és Eric Zelms, akik ekkor láttak elmenni egy fehér, nagydarab férfit a Jackson Street-en. Nem gondolták, hogy ő a gyilkos, így meg sem próbáltak utánamenni, meg sem kérdezték tőle, mit keres ott. Pedig ha megtették volna... A gyilkos csoszogott. Bizony. Mivel a gyanúsított leírásában egy fekete férfi szerepelt, elindultak a tetthelyre. Mire odaértek, megváltoztatták a leírást egy fehér fériéra. Ezekután a két rendőr gyorsan közölte a főnökkel, hogy mit láttak. Meg is szervezték a keresést - persze már nem találtak senkit. A ballisztikai elemzés kimutatta, hogy a golyó egy 9mm-es, ugyanolyan, mint amit már használt anno a Zodiákus. Sok ujjlenyomatot, tenyérlenyomatot találtak, de egyik sem volt használható rendesen, a szakember csak annyit tudott megállapítani, hogy a gyilkos valószínűleg bal kezes volt. A Zodiákus számlájára újabb gyilkosság írható: és a média még mindig nem ismerte el, hogy sorozatgyilkossal van dolguk. Ha ez kiderült volna, kitört volna a káosz. Az autó hátsóülésén találtak egy XXL-es kesztyűt, de soha nem bizonyították, hogy azt a gyilkos hagyta ott, mint ahogy az ujjlenyomatok, amiket találtak, soha nem egyeztek az FBI adatbázisában található egyik ujjlenyomattal sem. Két nappal később a Chronicle kapott egy levelet, melyből egyértelműen kiderül, hogy a Zodiákus csapott le ismét. Elküldte egy darabját Paul véres ingének. A talált három ujjlenyomat közül soha senkiével nem egyezett. 

ITT A ZODIÁKUS. ÉN VAGYOK A GYILKOSA A TAXISOFŐRNEK AKIT A WASHINGTON STREET SARKÁN TALÁLTAK, ENNEK BIZONYÍTÉKÁUL ITT VAN EGY DARAB AZ INGÉBŐL - A VÉRÉVEL ÁTITATVA. A RENDŐRÖK GOND NÉLKÜL, SIMÁN ELKAPHATTAK VOLNA ELŐZŐ ÉJJEL, HA EGY KICSIT FIGYELNEK. EHELYETT NYUGODTAN ELSÉTÁLHATTAM AZ AUTÓMHOZ, ÉS ELHAJTHATTAM. LEGKÖZELEBB AZT HISZEM, FELROBBANTOK EGY ISKOLABUSZT. VAGY AMIKOR SZÜNET VAN, ÉS A GYEREKEK BOLDOGAN JÁTSZANAK AZ UDVARON, AKKOR LELÖVÖM ŐKET. SOKAT. 

A rendőrök megpróbálták összedobni, mennyi információjuk van eddig a támadóról. Mindig hétvégén, naplemente után támadt, mindig fiatal párokra, vagy véletlenül egyedüli személyre, legtöbbször azok autójában, vagy annak a közelében. Mindig távol volt a belvárostól, és szerette a vízhez közeli helyeket. A buszsofőröket kioktatták újra, mit kell tenniük, ha tűz ütne ki a buszon. Egy héttel később az újságokban megjelent a személyleírás, amit a három testvér adott a gyilkosról. Mivel a Zodiákus mindig a külvárosban támadt, ez arra engedett következtetni, hogy ő a belvárosban lakik: vagyis akkor tájékozott arról, hogy mikor, merre megy iskolabusz, és könnyűszerrel megoldhatta a robbantást. L.T. Kinkead és H.L. Homsher a Riverside Police emberei folytatták a nyomozást, attól eltekintve, hogy a körzetükben, vagy sem történtek a gyilkosságok. A Zodiákus következő levele november elején érkezett a Chronicle-höz. Túlbélyegzett boríték, és "Sürgősen a Szerkesztőnek!" felirattal. Belül egy "Szánalmas bénák" nevű képeslap foglalt helyet, illetve egy levél, hozzácsatolva Paul Stine véres ingének második darabja, hogy biztosan tudják: ő volt. 

ITT A ZODIÁKUS. ÚGY GONDOLTAM, SZÜKSÉGETEK VAN EGY KIS NEVETÉSRE, MIELŐTT ROSSZ HÍREKET KAPTOK, NEMDE? 
UI.: KIRAKNÁTOK A CÍMLAPRA A LEVELEM AMIT KÜLDÖK? NAGYON SZOMORÚ LENNÉK, HA NEM, ÉS NAGYON MAGÁNYOS IS, DE HA NEM RAKJÁTOK KI, AKKOR TENNEM KELL A DOLGOM!!!
Des Július Aug Sept Oct = 7

Pár nappal később küldött egy hosszabb levelet, amiben volt egy vázlatos rajz az ő "halál gépéről", és felhívta a figyelmet rá, hogy nem tervek, mert a gép már készen van. (Ez a gép egy akármilyen bomba volt, amit a buszra akart tenni.)

ITT A ZODIÁKUS. NAGYON FELDÜHÍTETT A RENDŐRSÉG ÉRDEKTELENSÉGE, ÚGYHOGY ÚJABB LÉPÉSRE SZÁNTAM EL MAGAM. HIÁBA ÖLTEM MEG HÉT EMBERT ÍGY, OKTÓBER VÉGÉRE. TÖBBÉ NEM FOGOM BEJELENTENI A GYILKOSSÁGOKAT, BÁRMIKOR, BÁRHOL LECSAPHATOK. MÉRGES VAGYOK A RENDŐRÖKRE. ÉS PONT EZÉRT, ÁLCÁZNI FOGOM A GYILKOSSÁGOKAT, HOGY RABLÁSNAK, VÉLETLEN BALESETEKNEK TŰNJENEK, DE ÉN TESZEM MAJD MEG MINDET. A RENDŐRÖK SOHA NEM FOGNAK ELKAPNI, MERT OKOSABB VAGYOK NÁLUK. 
1. NEM FOGOM ELMONDANI, MELYIK GYILKOSSÁGNÁL MIT HOGYAN CSINÁLTAM, NEM ÁRULOK EL OLYAN RÉSZLETEKET, AMIKET CSAK A RENDŐRÖK ÉS ÉN TUDHATUNK.
2. A RENDŐRÖK HAZUDTAK, AMIKOR AZT MONDTÁK, HOGY MEGVAN EGY UJJLENYOMATOM: EZ LEHETETLEN, MERT ÁTLÁTSZÓ UJJBEGY VÉDŐT HORDOK, BIZTOS AMI BIZTOS.
3. A GYILKOSSÁGOK ESZKÖZEI MIND BE VANNAK TILTVA EBBEN AZ ÁLLAMBAN, MINDENT MÁSHOL VETTEM. ÍGY ITT HIÁBA IS KERESGÉLNEK. 
(itt kicsit szivatja a zsarukat, leírja, hogy pár percre volt tőlük a taxis esetnél, meg hogy hány rendőr autó, motor húzott el mellette, és senkit sem érdekelt. itt beszámol egy állítólagos párbeszédről két rendőrrel, de soha nem volt bizonyított, hogy ez valóban megtörtént. az utolsó mondatban megkérdi a rendőröket: Malackáim, nem zavar, hogy míg én embereket ölök, addig ti csak törölgetitek a seggeteket?)
HA TI, ZSARUK, AZT GONDOLJÁTOK, LESZEK MAJD OLYAN HÜLYE, HOGY MEGYEK, ÉS FELROBBANTOK EGY ISKOLABUSZT, LYUKAT ÉRDEMELTEK A FEJETEKBE. MAJD FOGOK EGY ZACSKÓ TRÁGYÁT, EGY KIS AMMÓNIUM NITRÁTOT, KÁLYHAOLAJAT, ÉS MAJD NÉZHETTEK, HOGY HOL ROBBANTOK, ÉS MEKKORÁT. A HALÁL GÉP ELKÉSZÜLT. KÜLDENÉK RÓLA KÉPET IS, DE AKKOR KIADHATNÁTOK, ÉS AKKOR ÉN ROSSZUL JÁRNÉK. AZ ÖSSZES RÉSZÉT EGY PIACON VETTEM TELJESEN LEGÁLISAN. (itt leírja, hogy milyen kütyüket vett, és rakott össze, ezt is átugranám) FOGALMATOK SINCS, HOGY MÁR AZ ALAGSOROMBAN PIHEN KÉSZEN, ÉS HAMAROSAN HASZNÁLNI IS FOGOM. (itt megjelenik a Zodiákus tipikus aláírása, de variáltan, plusz öt X-et rajzolt bele össze-vissza) JÓ SZÓRAKOZÁST! APROPÓ, ENGEM NEM FOGTOK ELKAPNI. UI: HA NEM NYOMTATJÁTOK KI AZ ÁLTALAN JELZETT HARMADIK OLDALT, TENNI FOGOM A DOLGOM!!!

Egy mellékelt rajzon először nem is értették, mik vannak. Majd rájöttek, hogy az áldozatokat jelölik. A kép kiadatlan maradt egészen 1996-ig, amikor felkerült a világhálóra. 

Melvin Belli története következik. Az úr egy nagyon híres, és tehetséges védőügyvéd volt, amikor is egy évben, december 27-én kapott egy karácsonyi lapot: Paul Stine véres ingének egy darabját, illetve az üzenetet: Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet! 

KEDVES MELVIN,
ITT A ZODIÁKUS, GONDOLTAM BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK NEKED. AZ EGYETLEN DOLOG, AMIT KÉREK TŐLED, AZ AZ, HOGY SEGÍTS. NEM TUDOK MEGNYUGODNI, MERT EZ A DOLOG NEM HAGY BÉKÉN ENGEM. BORZASZTÓ NEHÉZ FÉKEN TARTANI. NEM ELÉG SZOROS AZ ELLENŐRZÉSEM, ÉS ATTÓL FÉLEK, KICSÚSZIK A KEZEM ALÓL, ÉS MEGÖLÖM A KILENCEDIK, MAJD A TIZEDIK ÁLDOZATOMAT IS. EBBEN A PILLANATBAN A GYEREKEK NINCSENEK VESZÉLYBEN, MERT A BOMBA PONTOS BEÁLLÍTÁSA RENGETEG MUNKÁT, ÉS IDŐT IGÉNYEL. (megjegyzem, mégis mit gondolt, a sarki fűszeresnél megveszi mireliten, és csak meg kell sütnie? egyébként ha jobban megnézzük a levelet, azonnal a skizofrénia jeleire bukkanhatunk... az ál-skizofrénia jelenségére. ugyanis a Zodiákus így próbálta meg elhitetni azt, hogy ő elmebeteg, és nem okolható tetteiért, mert azt egy gonosz szörny teszi, nem ő, akit nem tud irányítani. ebből is láthatjuk: a Zodiákus őrült volt - őrülten zseniális.) KÉRLEK SEGÍTS, KÜLÖNBEN ELVESZÍTEM AZ IRÁNYÍTÁST MAGAM FELETT, ÉS ELKÉSZÍTEM A BOMBÁT!!! NEM BÍROM MÁR TÚL SOKÁIG!

Remélték, hogy a gyilkos egy tiszta - vagyis őrült - pillanatában írta a levelet, s az őrület hiánya miatt elfelejtett figyelni a részletekre. Ám minden tökéletes volt, ahogy eddig is, bár a szavakon látszott, mintha más kézírással lenne egyik-másik szó a levélben (emiatt kezdtek el arra gyanakodni, hogy a gyilkos kétkezes - értsd: tudja használni a jobb, és bal kezét is, írni, enni, miegymás - s ebből kifolyólag az agya mindkét agyféltekéjét jobban kihasználja, vagyis átlagos felüli intelligenciahányadossal rendelkezik - ergó: a zsaruk jól megszívták). Az elkövetkezendő hetekben semmit nem hallottak a gyilkosról - sem Belli, sem a rendőrség. A csönd három hónapig tartott. 

1970, március 22-én kora este, Kathleen Johns (23) egy országúton hajtott autójával, benne csecsemőjével, Jenniferrel a Highway 132-es úton, egész pontosan. Egy férfi, világos színű amerikai autóval mögötte hajtott, de elkezdett jelezni neki az autó lámpájával. A nő félreállt, mire a férfi mondta neki, hogy mozog az egyik hátsó kereke, és jobb lesz, ha megerősíti a csavarokat, mert úgy tánik, hamarosan le fog esni az egész kerék. A nő hagyta, persze, bár rossz érzése volt a dologgal kapcsolatban. A nő megköszönte a segítséget, majd elhajtott - de pár méter után az állítólag meghúzott (pedig meglazított) csavarok kiestek, és a gumi elgurult. Ekkor a férfi közölte, hogy úgy tűnik, nagyobb a baj, mint gondolta, de szívesen elviszi a nőt egy benzinkútig. Johns visszament a kocsiba, és kivette gyermekét, majd beült a férfi mellé. Miután elhajtottak egy benzinkút mellett, a nő kezdett gyanakodni, de a kérdésre, hogy miért nem álltak meg, az volt a válasz, hogy a kút zárva volt. Másfél óra reménytelen utazás következett... Sok kút mellett elhajtottak, de egyre kietlenebb utakra értek, s Kathleen kezdett rájönni, hogy nem volt valami jó ötlet beülni az idegen mellé, mert az nem azt akarja, amit mondott. Arra a kérdése, hogy minden embernek szokott-e így segíteni, a válasz az volt: Néhány embernek szüksége van a segítségemre, de azoknak később nem lesz. A férdi olykor le-le lassított az autóval, amikor egy bokrosabb, eldugodtabb, csendesebb részre értek. Egy ilyen pillanatban a nő tudta, hogy cselekednie kell. Átölelte a gyermekét, és kiugrott a mozgó autóból. (Látjátok, ekkor még nem volt az az autózár, amit megnyomtok a műszerfalon, és az összes ajtó bezáródik... Szegény Zodikus. :D ) Átrohant egy réten, majd elrejtőzött egy hatalmas susnyás területen. A Zodiákus kereste egy darabig a fényszóró lámpáival, de aztán csendben elhajtott, mint aki ott sem volt. Kathleen-t később felvette valaki, aki azonnal a rendőrségre vitte. Ő ott a Zodiákus személyleírását adta meg - és nem kicsit akadt ki, amikor megkapta a már hónapokkal azelőtt elkészült fantomképet, és állította, hogy az a férfi volt az elrablója. Elmondta a történetet töviről hegyire, az út nevekkel fűszerezve. A nőt beültették egy közeli kávézóba, és elküldtek valakit a kocsijáért. Az autót megtalálták: teljese kiégve... Amikor rátaláltak az út szélén, még parázslott. Az évek során rengeteg drámaibbnál drámaibb verzió jelent meg arról, hogy mi történt a nővel, egyesek szerint a Zodiákus megfenyegette őt, és gyermekét, hogy kidobja az ablakon. A késői '90-es években Johns azonban azt mondta, hogy szörnyű sokkban volt azon az éjszakán, így nem csoda, hogy a memóriája átverte. Így hát az igazság az, ami a jegyzőkönyvben szerepelt, s azon kívül nem sok párbeszéd volt a gyilkos és az anya közt. 

A következő levelet a Chronicle kapta, április 20-án, ami egy kódot, illetve a módosított busz bomba terveit tartalmazta. 

ITT A ZODIÁKUS. TÉNYLEG, FELTUDTAD TÖRNI AZ UTOLSÓ KÓDOT? AZ ÉN NEVEM - - . 
MIT NE MONDJAK, ELÉG KÍVÁNCSI VAGYOK, MENNYIT ÉRHET A FEJEM MOST. REMÉLEM NEM GONDOLJÁTOK, HOGY ÉN VOLTAM, AKI LETAROLT EGY BOMBÁVAL EGY ZSARU ÁLLOMÁST. HABÁR ANNO BESZÉLTEM ARRÓL, HOGY UGYANEZT MEGTESZEM, CSAK ISKOLÁSOKKAL. ÉPPEN NEM AKARTAM MOZOGNI MÁSOK TERÜLETÉN. DE TÉNY, TÖBB DICSŐSÉG VAN ABBAN, HOGYHA MEGÖLÖK EGY ZSARUT, MINT EGY GYEREKET, HISZ A ZSARU VISSZA IS TUD LŐNI. EGY BIZONYOS DÁTUMIG MEGÖLÖK TÍZ EMBERT, ÉS MÉG TÖBB LESZ, NEM IS KELLENE HOZZÁ A BUSZTÁMADÁS.

A BOMBA ÍGY NÉZ KI: (itt a rajzolt tervek)

UI.: REMÉLEM SIKERÜL MEGFEJTENETEK A KÓDOT, HOGY RÁJÖJJETEK, KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZATOM 

Ugyanúgy megjelenik a kereszttel áthúzott kör. A levélben rosszul írt le egy szót (curious) és ezt fejtegetik, hogy ezt miért, de nem tudom kisilabizálni, mert belefolynak a british angolba is, meg nyelvtan, meg ilyenek. A rendőröket kék akármiknek nevezi egy helyen, ez azonban a Beatles Sárga Tengeralattjárójára utal, mert abban is ez szerepel. A legutolsó fenyegetés a busz robbantásra április 28-ai postabélyegzővel érkezett a Chronicle-höz. Egy képeslap volt, az elején ezzel a szöveggel: "Sorry to hear your ass is a dragon." (Hát, szabad fordításban elég érdekes: Sajnálattal hallom, hogy a segged egy sárkány. Ebben valami poénnak kéne lennie, de én nem látom.) Illetve egy mondat a Zodiákustól: "Remélem jól érzitek majd magatokat, amikor robbantok." Pluszba az utóirat a hátoldalon: 

HA NEM AKARJÁTOK, HOGY MEGCSINÁLJAM A ROBBANÁST, KÉT DOLGOT KELL TENNETEK. 1. EL KELL MONDANOTOK MINDENKINEK A BOMBÁZÁSI TERVEM AZ ÖSSZES RÉSZLETTEL 2. SZERETNÉM, HA A VÁROSBAN SÉTÁLÓ EMBEREKEN SZÉP KIS ZODIÁKUS KITŰZŐKET LÁTNÉK. MINDENKIRE ILYEN JELVÉNYT AKAROK. (megemlíti Melvint-is egy szóvicc erejéig, de nem tudtam lefordítani, így azt kihagyom.)

A bombafenyegetés végül 1970. április 29-én kerültek be a lapokba, híradókba, de hangsúlyozták, hogy a támadás 'kétséges'. A következő levelet is a Chronicle kapta, egy kódit, illetve egy Phillips 66-os térképet tartalmazott, ami a Bay Area területét mutatta, benne jegyzetek tömkelege. 

ITT A ZODIÁKUS.
NAGYON FELDÜHÍTETTETEK, UGYANIS SENKIN SEM LÁTOK ARANYOS KITŰZŐKET SAN FRANCISCO-BAN. A BÜNTETÉSEM AZ LENNE, HOGY A LEVEGŐ RÖPÍTEK EGY EGÉSZ ISKOLABUSZT, LEGSZÍVESEBBEN MOST AZT TENNÉM. DE MIVEL ITT A NYÁR, ÉS A SZÜNIDŐ, EZT NEM TUDOM KIVITELEZNI. TEHÁT FEJBELÖVÖK EGY PARKOLÓ KOCSIBAN ÜLŐ FÉRFIT EGY 38-ASSAL. 
A TÉRKÉPEN KÓDOLVA RAJTA VAN, HOGY HOL VAN ELREJTVE A BOMBA. ŐSZIG VAN IDŐTÖK MEGTALÁLNI, ÉS KIÁSNI.

Csak egy a Bay Area-ban történt lövöldözést követtek el 38-assal: Richard Radetich-t lőtték le az autójában, miközben a parkoló céduláját olvasta. A szemtanúk egy fekete férfit írtak le gyanúsítottnak, akit később el is kaptak - a rendőrök szerint Zodiákus nem volt tisztában ezzel a gyilkossággal... Vagyis épp ez az, hogy tisztában volt vele, és fel akarta vállalni, mert nem tudta, hogy már elfogták a gyanúsítottat.

Egy rövid jegyzet igyekezett megerősítani Kathleen Jones állítását, miszerint tényleg a Zodiákus rabolta el őt, és gyermekét. 1970, július 24-én küldte el a Chronicle-nek a következő levelét a Zodiákus. 

ITT A ZODIÁKUS.
MÉG MINDIG NAGYON ELKESERÍT, HOGY SENKI NEM HORD ZODIÁKUS JELVÉNYEKET. ÍGY HÁT VALAMIVEL MEG KELL BOSSZULNOM A DOLGOT. MEGFOGOK ÖLNI EGY ANYÁT ÉS A GYEREKÉT. PÁR HÓNAPJA MÁR MEGPRÓBÁLTAM, DE VÉGÜL CSAK AZ AUTÓJÁT GYÚJTOTTAM FEL, ŐK ELMENEKÜLTEK. ÚGY GONDOLOM, MEGKERESEM ŐKET, ÉS BEFEJEZEM A DOLGOM. VAN EGY LISTÁM, AMIN GYILKOSSÁGOK SZEREPELNEK. LEHET, HOGY EGY NAP TALÁLNAK MAJD EGY ÁLDOZATOT. EGY OLYAN ÁLDOZATOT, AKI SOHA NEM HIÁNYZIK, ÉS SOHA NEM HIÁNYZOTT. (ebben a levélben temérdek helyesírási hiba van, több mint az előzőben. a lényege az, hogy a társadalom bűnözőit fogja először megölni, majd valami olyasmiről magyaráz, hogy az emberek, akik kezet fognak, szeretik egymást, és egy harmadik ember látja ezt a kézfogást, és először a kézfogókkal, majd a harmadik emberrel végez. az egész levél iszonyú zavaros, tele helyesírása hibákkal, így úgy döntöttem, nem is fordítom tovább, sorry. magyaráz még olyasmiről, hogy soha senki nem ismeri be ha hibázott, vagy hibázik, és valamiben mindenki hibás, illetve valaki valamit biztos hogy elhibázott eddigi élete során, több mint féloldalas Zodiákus aláírás, az úgynevezett 'crossed circle')

Pontosan két nappal később, egy hónappal a Mount Diablo levél után, a Zodiákus újabb levelet küldött.

ITT A ZODIÁKUS.
HA SENKI NEM VISEL ZODIÁKUS JELVÉNYT, AKKOR MAJD VISELNEK NAGYON ROSSZ JELVÉNYEKET. HOGY MIKRE GONDOLOK, AZT A TI FANTÁZIÁTOKRA BÍZOM. HA NEM VISELITEK A KITŰZŐKET, AKKOR A 13 RABSZOLGÁMNAK A PARADICSOMBAN (A Zodiákus erről levő elméletéről fentebb írtam) BORZASZTÓ SORSA LESZ, KÍNOZNI FOGOM ŐKET. LESZ OLYAN, AKIT HANGYABOLYBA ÜLTETEK, ÉS EGY DOMBRÓL HALLGATOM MAJD A SIKOLYUKAT. EGYIKÜKNEK-MÁSIKUKNAK FAFORGÁCSOT SZÚROK A KÖRMÜK ALÁ, MAJD FELGYÚJTOM ŐKET. A TÖBBIEKET EGY KETRECBE ZÁROM, ÉS ELŐTTÜK FOGOK PÁCOLT MARHAHÚST ENNI, ÉS AMIKOR VÍZÉRT KÖNYÖRÖGNEK, KINEVETEM ŐKET. EGYESEKET LEFEKTETEK MAJD, ÉS FELGYÚJTOM ŐKET A BŐRÜKÖN, HADD ÉGJENEK, LESZ, AKIT NEM HAGYOK MEGHALNI, HANEM LESZEDEM RÓLA A KÖTELEKET, ÉS HAGYOM, HADD FUSSON KÖRBE-KÖRBE SIKOLTOZVA MIKÖZBEN ÉG. IGEN, TARTOGATOK NÉHÁNY JÓ KIS TRÉFÁT A RABSZOLGÁIMNAK. 

Hatalmas, fél oldalnál nagyobb crossed circle. (Milyen hülyén hangzana, hogy keresztezett kör?!) Néhány csendes hónap következett, aztán a Zodiákus két képeslappal is megajándékozta a lapokat. Az első október 5-én lett feladva, a képeslap 13x átszúrva. A Chronicle kapta, persze. A szöveg:

KEDVES SZERKESZTŐ,
MAGA GYŰLÖLNI FOG ENGEM, DE EL KELL MONDANOM.
A LÉPÉSEK NEM LEHETNEK LASSABBAK. EZ CSAK EGY LÉPÉS A NAGY TIZENHARMADIK FELÉ. NÉHÁNYAN BORZASZTÓAN KÜZDÖTTEK.
UI.:MENNYIT ÉREK MOST A VÁROS DISZNÓ RENDŐREINEK? A FRANCBA, KÍVÁNCSI VAGYOK, MENNYIT ÉR A FEJEM MOST?

Először azt hitték, hogy ez nem a gyilkostól származik, hoaxnak tekintették, de Zodiákus későbbi leveleiben is feltűntek bizonyos kifejezések, melyek csak rá voltak jellemzőek, így végülis el kellett fogadniuk - bizony, ez is tőle származott. A másik levelet október 27-én küldte, szintén a Chronicle-nek. A Halloween-i üdvözlőkártyát személyesen Paul Avery-nek címezte, noha a vezetéknevét nem tudta hiba nélkül leírni. A képeslapban a szokásos crissed circle, és 13 rajzolt szem, mellé a szöveg: "Peek-a-boo, you are doomed." (Heee?!) Kathleen Johns, akit anno kisbabájával rabolt el a gyilkos, szintén szólt, hogy ő is kapott egy képeslapot, melyet azonnal továbbküldött Avery-nek.

1974-ben ismét levelekkel dobálózott, melyekben szidta a rendőröket, a gyilkosságokról beszélt, hogy ő az Isten, és hogy megnézte az Exorcist-ot, és az a kedvenc komédiája. Feleslegesnek tartottam azokat is lefordítani, hisz semmi újdonságot nem ír bennük. Évekig csak leveleket írt, képeslapokat küldözgetett, némelyiket más aláírással illette. Sok-sok levél folyt át rengeteg írásszakértő, és egyéb emberek kezei alatt, de homályos dolgokon kívül nem nagyon tudtak kibogozni semmi érdemlegeset. De az 1978-as év változást hozott - küldött egy levelet a Chronicle-nek, ami a pár nyugodt év után megriasztotta a hatóságokat - "Itt a Zodiákus. Visszatértem..."

Nem is tudom, említettem-e már Toschi nyomozót - ő volt az, aki még a csendes években is folyamatosan nyomozott a Zodiákus után. Később ő volt az, aki a Bay Area-ban minden profilkészítőt addig szadizott, amíg nem csináltak profilt a Zodiákusról - pedig már volt több csilliárd - és egyeztette őket, miegymás. Később eléggé az agyára ment ez a Zodiákus ügy, gyorsan nyugdíjba is vonul majd az események után. De azt hiszem, hogy a Zodiákus újabb mutatványához lépek, most rögtön. 

Történt egyszer, ugyebár Robert Graysmith karikatúra rajzoló folytatta a Zodiákus könyvet, mindenfélét leírva, amit csak tudott. És eljött az idő, amikor felütötte a fejét egy pletyka, miszerint Arthur Leigh Allen lehet a Zodiákus... A hírek szerint gyermekeket molesztált, (ezért ült is) és meggyilkolt egy lányt is, bár sosem tudták rábizonyítani. Elindult csendben a nyomozás, bár ez egyre hangosabb lett - főleg, miután kiderült, hogy Allan megjegyzést tett arra, hogy szívesen felrobbantana egy gyerekekkel teli buszt. Ebből kezdtek el arra gyanakodni, hogy deviáns személyiség.

Kiderült, hogy kétkezes, vagyis ez is ráillik, ahogy a Zodiákusra is. Büntetett előéletű. Újabb plusz pont. A magassága, a súlya is hasonló a gyilkoséhoz. És már hallgatták ki az egyik gyilkosság után... Nem is volt egy agyoniskolázott személy, így a helyesírási hibák is beleillettek a képbe. Átnézték a kihallgatást, amit anno a nyomozó az egyik gyilkosság során készített vele, és rá kellett jönniük, hogy a nyomozó nem volt elég agresszív a férfival szemben (valljuk be, naponta több száz embert kellett kihallgatniuk, kitudja, milyen fáradt lehetett már) és afelett is elsiklott, hogy a magasság, és a testesség is hasonló a gyilkoséhoz. De megjelent a képben Donald Cheney, aki évek óta Allan barátja volt, és azt állította a rendőröknek, hogy Allan a Zodiákus.

Elmesélte, hogy anno beszélgetett egy férfival egy műről, a The Most Dangerous Game-ről, és megemlítette, mennyire jó ötletnek tartja, hogy vadásszanak az emberekre, mennyire tetszik neki. Sőt, ebben a beszélgetésben odáig ment el, hogy állította, hogy felszerelné valami kis lámpával a pisztolyokat, aztán össze-vissza lövöldözne az emberekre, a szerelmeikkel együtt ölné meg őket. És ami a legsúlyosabb - megjegyezte azt is, hogy úgy nevezné magát - a Zodiákus. Arra a kérdésre, hogy miért Zodiákus, Allan ideges lett, és azt felelte: 'Egyszerűen nekem tetszik, és biztosan ezt használnám.' Ezt Allan 1968-ban mondta - felvetődött tehát a kérdés, hogy Donald miért is várt két évet ezekkel az információkkal? A válasz egyszerű volt, mint az egyszer egy: a férfi elköltözött, mégpedig olyan messzeségbe, hogy nem hallott a gyilkosságokról, és a levelekről - Californiában kötött ki. De Paul Stine halála után nemzetközi dologgá vált az ügy, így Cheney is hallott róla. Egy kempingezés során Allan igencsak össze-vissza tapizta Donald lányát, és a nyomozó, aki az első kihallgatást végigcsinálta Allan-nel, azt írta 'Valószínűleg ez lehetett a motivációja annak, hogy Donald jelentette, hogy Alan gyanús.' Tehát egy nyomozó szabadon engedett egy gyilkost, egy sorozatgyilkost, csak azért, mert azt hitte, hogy egy felnőtt férfi azért mószerolta be, mert rámászott a lányára. Pedig Donald beszélt erről a dologról Allan bátyjának is. Így történt, hogy a Zodiákus megúszta a börtönt... 

Allan után tovább nyomozgattak. Kiderült, hogy rengeteg fegyvere van, és állandóan cserélgeti az autóit. A munkáiból sorra rúgták ki, miután kiderült, hogy pedofil, a barátai elhagyták (bár szerintem nem volt sok), így lelkileg labilis férfi személyisége tárult elénk. 

Túl sok volt az egyezés. A nyomozók azonnal felkeresték újra Allan-t. 

A kihallgatás rendkívül viccesen zajlott. Allan azzal védekezett, hogy nagyon mély benyomást tett rá a The Most Dangerous Game, és azért mesélt róla. A Donald által említett beszélgetést azonban tagadta. Alibit szolgáltatott pár gyilkosság idejére, de megjegyezte, hogy egy szomszédja láthatta, hogy véres késeket pakolt ki a csomagtartóból. A rendőrök semmi ilyesmit nem kérdeztek tőle, így elég furcsán néztek, amikor Allan közölte, hogy csirkéket ölt a késekkel. Az egyik nyomozónak feltűnt, hogy Allan-nek egy drága, svájci óra van a kezén - a logo a crossed circle, amit a Zodiákusi s használ. És a gyártó cég is ezt a nevet viselte... És hiába is volt ennyire gyanús Allan, és hiába is egyezett még a bakancsa is, nagyon sokáig tartott, mire szereztek házkutatási parancsot. A férfi a kihallgatás során tett egy megjegyzést, miszerint örülne már, ha a rendőröket nem disznóknak kellene titulálni. Ezt a kifejezést a Zodiákus alkalmazta egy levelében. A házkutatás során azonban nem találtak sok dolgot - fegyverek, pornóújságok, és egy lelakott lakókocsi...

1990-ben, Ralph Spinelli-t letartóztatták egy fegyveres rablótámadás miatt Lake Tahoe-ban, és ő azt mondta, biztos benne, hogy ki a Zodiákus. Allan-t említette ő is - ugyanis a férfi azt mondta neki állítólag, hogy meg akar ölni egy sofőrt. Hihetetlen módon a házkutatás során találtak még egy írógépet, és a rendőrök azonnal elküldték az az által nyomtatott lapot a szakértőknek - a válasz negatív, nem azzal nyomtattak anno levelet az újságoknak. Ekkor azt gondolták, hogy Allan-t végképp elvesztették. És valljuk be: ígyis volt.

1992-ben, Allan 58 évesen elhunyt szívrohamban. Gyenge volt az egészsége, sajnáljuk szegényt. 

 

Az olykor-olykor a leveleken talált ujjlenyomatok nem egyeztek meg Allan-ével - borzalmas lehetett feladni egy oly erősen hitt teóriát, amire annyi időt, és energiát pazaroltak. Igen ám, de hiába nem passzoltak az ujjlenyomatok, a lábnyomok mégis. Hogy mi tehát az igazság? Csak sejthetjük.

2004-ben lezárták Paul Stine meggyilkolásának ügyét. A többi lezáratlan maradt bizonyos megyékben. 

A későbbiekben, megkérték az egyetlen életben maradt személyt, aki látta a Zodiákust, Renault Mageau-t, hogy azonosítsa a gyilkost. Eléraktak kb. 8 darab fekete-fehér fényképet, és az akkorra már érett férfivá vált Magea elsőnek rábökött Allan képére.

Mint említettem, az ügy a legtöbb megyében lezáratlan - és megoldatlan - maradt.

A Zodiákus 37 gyilkosságot mondott a magáénak - és sajnos azt sem lehet tudni, hogy valósájban mennyit követett el.

A bejegyzés trackback címe:

https://killertime.blog.hu/api/trackback/id/tr303155071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása