Énok könyve

2011.08.10. 14:13

 

 

Az őrangyalok könyve


    1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni; amikor minden gonoszság és istentelenség el lesz távolítva. 
    2. És példázatokban beszélve így szólt: - Énok, egy igaz ember, akinek szemét az Isten felnyitotta és látomásban látta a Szentséges személyét a mennyekben, amit angyalok mutattak meg nekem, és tőlük hallottam mindent, és tőlük értettem meg azokat, amiket láttam, de mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni. 
    3. A választottakat érintően szólok, és az ő számukra szól a példabeszédem: A Szentséges és Hatalmas, a világ Istene eljön majd a lakhelyéről. 
    4. És a földre tapos akkor a Sínai Hegyén; eljön seregeit vezetve; és megmutatkozik a mennyei hatalom minden erejével. 
    5. Félelem szállja meg akkor mind az élőket; és az őrangyalok megrettennek. Rettegés és félelem ragadja meg akkor mind a föld lakóit, bárhol is lakoznak a földön. 
    6. A magas hegyek megrázkódnak, és a magasságok a mélybe szakadnak, és viaszként olvadnak meg a lángokban. 
    7. A föld megnyílik, majd magába omlik, és minden, ami azon van, elpusztul; amikor az ítélet ideje eljön minden emberre, még a választottakra is. 
    8. De a választottaknak mégis békességet ad; megóvja őket, és megkegyelmez nekik. És mindannyian az Istenhez fognak tartozni; boldogok és áldottak lesznek ők, és az Isten dicsőségének fénye ragyog rájuk. 
    9. Íme! Eljött az Úr tízezernyi szentjével, ítéletet végrehajtani mindenek fölött, és elpusztítani az istenteleneket, megfeddni minden élőt az istentelen munkájukért, melyeket istentelenül elkövettek ellene, és minden súlyos beszédért, melyeket az istentelen bűnösök ellene szóltak. 

    1. Figyeljetek meg mindent; ahogy az égitestek működnek, hogy pályájukról nem térnek le, nem változtatnak azon, és a mennyei testek hogyan kelnek és nyugszanak, rendben, mind a kiszabott időben, és nem szegik meg soha a számukra meghatározott rendet. 
    2. Nézzetek a földre, és tartsátok figyelemben a rajta történő dolgokat a kezdettől a végig, hogy milyen állhatatosak, hogy egy sem változik meg a föld dolgaiból, hanem Isten munkái mind jól láthatóak számotokra. 
    3. Nézzétek a nyarat és a telet, hogyan borítja be az egész földet a víz, és a felhők, és a harmat, és az esők vizei hogy hullanak rá. 

    1. Figyeljétek meg, és látni fogjátok, hogy (telenként) minden fa úgy néz ki, mintha elszáradt volna, leveleiket lehullajtva, kivéve tizennégy fát, melyek nem vesztik el, hanem megtartják öreg lombjaikat három vagy négy évig, mielőtt új lombok takarják be őket. 

    1. És figyeljétek meg a nyári napokat is, hogyan süt le a fennlévő nap a földre. És a naptól jövő hőség miatt árnyékot kerestek, és a föld is perzselődik a nap hevében, és nem taposhatjátok a földet vagy a köveket azok forrósága miatt. 

    1. Figyeljétek meg, ahogyan a fák zöld levelekkel takarják be magukat és gyümölcsöket teremnek: okuljatok mindezekből, és vegyétek figyelembe mind az Ő munkáit, és tudjátok meg, hogy Ő, aki mindörökké él, hogyan teremtett mindent olyanná, amilyen az lett. 
    2. És az Ő munkáit évről-évre bevégzik, és minden feladatukat betöltik aszerint, amint Ő meghatározta, és el nem térnek a nekik adott feladatok bevégzésétől, hanem akként működnek, ahogyan Isten azt elrendelte számukra. 
    3. És lássátok, ahogyan a tenger és a folyók vizei is hasonlóképpen és változatlanul bevégzik azt, ami nekik adatott az Ő rendeletéből. 
    4. De ti, akik nem voltatok állhatatosak, sem az Úr parancsolatait nem cselekedtétek, hanem elfordultatok és büszke, súlyos szavakat szóltatok a tisztátalan szájaitokkal az Ő hatalmassága ellen. Ó, ti keményszívűek, számotokra nem lesz békesség. 
    5. Azért utálni fogjátok majd napjaitokat, az életetek évei elillannak, és megsokszorozódnak a pusztulásotok évei az örök utálatosságban, és kegyelmet nem leltek. 
    6. Abban az időben a neveiteket mindörökké utálatossággá teszitek az igazak előtt. És mindazok, akik átkoznak, általatok fognak átkot mondani. A bűnösök és az istentelenek veletek szórják majd átkaikat, így lesznek majd az istentelenek a ti átkozóitokká. És mind az igazak vigadozni fognak, és a bűnök bocsánatot nyernek akkor, És kegyelem, és békesség, és teljes türelem adatik: Üdvösséget nyernek, és csodálatos fényt. És ti, mindannyian, akik bűnösök vagytok, nem nyertek üdvösséget. Hanem maradandó átok alatt vagytok. 
    7. A választottaknak pedig fény jár, kegyesség és béke. És ők örökölni fogják a földet. 
    8. És akkor a választottaknak bölcsesség adatik, és élni fognak, soha többé nem követve el bűnt. Sem istentelenségből, sem büszkeségből kifolyólag. Hanem aki bölcs, az alázatos. 
    9. És nem lesz többé áthágás, nem lesz bűnös cselekedet az életükben többé. Nem is halnak meg az [isteni] haragtól vagy bosszútól, hanem betöltik az életük napjait. 
    10. Életük békében halad majd, és örömeik évei megsokszorozódnak, örök gyönyörűségben és békességben, az életük minden napján át. 

    1. És lőn abban az időben, miután az emberek fiai megsokasodának a földön, hogy leányaik születtek, akik bájosak és szépek voltak. 
    2. És amikor az angyalok, a mennyek fiai látták őket, kívánkoztak utánuk, és így beszéltek egymás között: Menjünk és válasszunk feleségeket magunknak az emberek fiai közül, és legyenek gyermekeink tőlük. 
    3. És Shemjáza, aki a vezérük volt, azt mondta nekik: Félek attól, hogy ragaszkodtok az elhatározásotokhoz és meg is teszitek azt. 
    4. És én pedig egyedül fogok szenvedni majd, ilyen nagy gonoszságért. 
    5. Azok, válaszolva neki, ezt mondták: Mindannyian megesküszünk; 
    6. És fogadalommal kössük magunkat közös átkok alá, hogy ezen a terven nem változtatunk, hanem véghez visszük azt. 
    7. Ezután mind megesküdtek, és a reá jövő átkok alá közösen kötötték magukat. Teljes számban kétszázan voltak, akik Járed idejében alászálltak az Árdiszra, ami az Ármon hegyének csúcsa. 
    8. Azt a hegyet azért Ármonnak hívják, mert annak csúcsán esküdtek meg és vetették magukat közös átok alá. Ezek a vezéreik nevei: Szamlázaz, aki a vezérük volt, Uraklbárméel, Rámláel, Kokábel, Támiel, Rámuel, Dánel, Ázákéel Baráqjéel, Asáel, Ármáres, Bátráel, Anánel, Szeráquel, Szamszávéel, Szatárel, Turel, Jomjáel, Száriel. Ezek voltak a tízek vezérei. 

    1. Ők, és a velük lévő többi angyal feleségeket vettek magukhoz, mindegyik azt, akit kiválasztott magának, akikkel egybekeltek, és velük megfertőzték magukat. 
    2. És megtanították őket varázslatokra, bűvöletekre, és a gyökereket vágni, és megismertették velük a növényeket. 
    3. Azok teherbe estek, és hatalmas óriásokat szültek, kiknek magassága háromezer könyöknyi volt. 
    4. Ezek felélték az emberek minden termését, amíg azok nem bírták őket tovább eltartani. 
    5. Ekkor az emberek ellen fordultak, hogy azokat falják fel. 
    6. És kezdtek bűnöket cselekedni a madarak, állatok, csúszómászók, és halak ellen is, és egymásnak estek, hogy egymást felfalják és igyák egymás vérét. És a föld vádat emelt a törvénytelenek ellen. 

    1. És Azázel megtanította az embereket arra, hogy hogyan csináljanak maguknak kardokat és késeket, és pajzsokat és mellvérteket, és megismertette velük a föld mélyén rejlő különböző fémeket, és azok megmunkálásainak műveleteit, és a karkötők és ékszerek és az öntvények használatát, a szemhéjak kifestését, és mindenféle értékes köveket, és minden színeknek festéshez való keverését. 
    2. És megsokasodott az istentelenség, és paráznaságokat követtek el, és mindnyájan eltévelyegtek, romlottakká lévén minden utaikban. 
    3. Shemjáza tanította meg nekik az elbájolást és a gyökerek vágását, Ármáres az elbájolás alóli feloldást, Barákjéel (tanította) az asztrológiát, Kokábel a csillagképet, Ázákéel a felhők és jelek ismeretét, Szerákiel a földnek jeleit, Szamszávéel a nap jeleit, Száriel a hold útját. 
    4. És ahogyan az emberek pusztultak, felsírtak, és siralmaik feljutottak a mennybe… 

    1. És Mikháel, Uriel, Ráfael és Gábriel lenézve a mennyből, látták a sok vérontást, ami a földön történt, és minden törvénytelenséget, ami a földet sújtotta. 
    2. És ezt mondták egymásnak: A föld városai kihaltakká váltak, és siralmaik feljutottak a mennyek kapujához. 
    3. És most hozzátok, a mennyben lévő szent lényekhez könyörögnek az emberek lelkei, mondván: “Vigyétek a mi ügyünket a Magasságos elé”. 
    4. És azt mondák ők a korok Urának: “Urak Ura, istenek Istene, királyok Királya, és a korok Istene, a Te trónodnak dicsősége minden nemzedékben és minden korban (fennáll), és a Te neved szent, dicsőséges és áldott, minden korokban! 
    5. Te teremtettél meg mindent, és Neked van erőd mindenek felett: minden dolog meztelen és nyitott Te előtted, minden dolgot látsz, és semmi nem rejtheti el magát Előled. 
    6. Láttad, mit tett Azázel, aki megtanított minden igazságtalanságot a földön, és megnyitotta előttük az örök titkokat, amelyek a mennyekben voltak [fenntartva], és amelyek után az emberek vágyakoztak, hogy megtanulhassák azokat: 
    7. És Shemjáza, kinek hatalmat adtál társai fölött, hogy vezesse őket. 
    8. Akik lementek a földön élő emberek lányaihoz, és az asszonyokkal háltak, és így megfertőzték magukat, és feltártak előttük mindenféle bűnt. 
    9. Az asszonyok óriásokat szültek, és azoktól az egész föld vérrel és igazságtalansággal telt meg. 
    10. És lám, most pedig a meghaltak lelkei felkiáltanak, és kérelmeik feljutnak a mennyek kapujába, siralmaik felszálltak: és nem szűnik meg, a törvénytelen cselekedetek miatt, melyek a földön elterjedtek. 
    11. Te mindent tudsz, mielőtt azok megtörténnek, látod mindezeket és megtűröd, s nem mondod meg nekünk, mit tegyünk velük mindezek miatt.” 

    1. Ekkor megszólalt a Magasságos, a Szentséges és Hatalmas, szólt, és elküldte Urielt a Lámek fiához, mondván neki: 
    2. “Menj el Noéhoz, és az én nevemben mondd neki - rejtsd el magad -, és nyilvánítsd meg számára a közeledő véget: hogy az egész föld el lesz pusztítva, és özönvíz fog eljönni az egész földre, ami elpusztít mindent, ami azon van. 
    3. És ezért utasítsd őt, hogy megmenekülhessen, és az ő magja megmaradjon a világ eljövendő nemzedékeiért”. 
    4. És Ráfaelnek pedig azt mondta az Úr: “Kösd meg Azázelt, kezét s lábát, és vesd őt a sötétségbe: vágj egy nyílást a sivatagba, amely Dudáel-ben van, és oda vesd őt. 
    5. És helyezzél rája durva, éles köveket, s takard őt be sötétséggel, és hadd lakjon ott örökké, és takard be orcáját, hogy ne láthasson világosságot. 
    6. És az ítéletnek nagy napján a tűzre lesz vetve. 
    7. És gyógyítsátok meg a földet, amelyet az angyalok megrontottak, és hirdessétek a föld gyógyulását, hogy felgyógyuljanak a csapásból, és nehogy kipusztuljanak az emberek összes gyermekei a titkos dolgok miatt, melyeket a Vigyázók tártak fel, és tanítottak fiaiknak. 
    8. És az egész föld megromlott a munkáikon keresztül, melyeket Azázel tanított: neki tulajdoníts minden bűnt.” 
    9. És Gábrielnek pedig mondá az Úr: “Menj a fattyúk és a semmirekellők ellen, a paráznaság gyermekei ellen: és pusztítsd el a Vigyázók gyermekeit az emberek közül, [okozd azt, hogy meginduljanak]: küldd egyiket a másik ellen, hogy egymással harcolva pusztuljanak el: mert napjaik nem lesznek hosszúak. 
    10. És a kérelmeknek nem fogsz engedni, melyeket hozzád intéznek apáik azok érdekében; mert az örök életben reménykednek, ám mindegyikük ötszáz évet fog élni.” 
    11. És mondá az Úr Mikháelnak: “Menj, kösd meg Shemjázát és társait, akik egybekötötték magukat az asszonyokkal, megfertőzve magukat minden tisztátalanságukkal. 
    12. És amikor fiaik leölik egymást, és látták az ő szeretteik pusztulását, kösd meg őket szorosan, hetven nemzedék idejéig a föld mélységeiben, amíg eljön az ítéletük napja és a bevégződésük, az ítéletnapig, amely örökkön át tartó ítélet. 
    13. Akkor majd a tüzes mélységhez lesznek vezetve: gyötrelemre és börtönre, örökreszóló elzárásra. 
    14. És innentől mindazok, akik a kárhozatra lesznek ítélve és elpusztulnak, velük együtt lesznek megkötve a nemzedékek végéig. 
    15. És pusztítsd el a semmirekellők lelkeit, és a Vigyázók gyermekeit, mert rosszat tettek az emberiséggel. 
    16. Pusztíts el minden helytelen dolgot a föld színéről, és legyen vége minden gonosz munkának: Mutatkozzon meg az igazság és az igazságosság kinyíló növénye: és áldás legyen az; mert el lesznek ültetve az igazság és igazságosság munkái, igazságban és gyönyörökben mindörökké. 
    17. És akkor megmenekülnek majd mind az igazak, és élni fognak, amíg gyermekek ezreit nemzik, fiatalságuk és öregkoruk [szombatjaik] minden napját békességben töltik be. 
    18. Akkor az egész föld igazságosságban lesz majd megmunkálva, és fákkal lesz az teleültetve, mert áldásokkal fog megtelni. 
    19. És kívánatos fákkal és szőlővel ültetik be: és az elültetett szőlő bőséges termést fog hozni. 
    20. És tisztítsd meg a földet minden elnyomástól, és minden igazságtalanságtól, és minden bűntől, és minden istentelenségtől. És pusztítsd el a föld színéről mindazt a tisztátalanságot, amely elterjedve betöltötte azt. 
    21. És az emberek gyermekei mind igazakká válnak, és minden nemzet hálát ad és dicsőít engem, és mindanyian imádatot adnak nekem. 
    22. És a föld meg lesz tisztítva minden undokságától, és minden bűntől, és minden büntetéstől, és minden gyötrelemtől, és ezeket többé soha nem hozom rájuk, nemzedékről nemzedékre mindörökké. 

    1. És azokban a napokban megnyitom majd az áldások tárházait, melyek a mennyekben vannak, hogy leküldjem azokat a földre, az emberek fiainak munkáira és tevékenységeire. 
    2. És akkortól az igazság a békességgel társulva együtt lesz majd a világ minden napjában, az emberek nemzetségein keresztül. 

    1. Mindezen dolgok megtörténte előtt Énok el volt rejtve, és senki az emberek fiai közül nem tudta, hogy hol volt elrejtve, vagy hol lakott ezalatt és mi történt vele. 
    2. Napjait a szentségesekkel töltötte, teendői velük és a Vigyázókkal voltak kapcsolatosak. 
    3. És én, Énok, áldottam a dicsőség Urát, a korok Királyát, és íme! 
    4. A Vigyázók hívtak engem - Énokot, az írnokot - és mondák nekem: “Énok, te, aki az igazságosság írnoka vagy, menj, és mondd meg a mennyei Vigyázóknak, azoknak, akik elhagyták lakhelyüket a magas mennyekben, az örök szent helyet, és megfertőzték magukat az asszonyokkal, és azt tették, amit a föld gyermekei tesznek, feleségeket választva maguknak: 
    5. Nagy pusztulást hoztatok a földre: és nem lesz számotokra béke vagy bűnbocsánat. 
    6. És amennyire örömüket lelték a gyermekeikben, látni fogják az ő szeretteik legyilkolását, és siránkozni fognak a gyermekeik pusztulásán, és esedezni fognak örökkön át, de békét és könyörületet nem kapnak.” 

    1. Énok pedig elment és ezt mondta: “Azázel, számodra nem lesz béke: szigorú ítélet lett rendelve ellened, hogy láncokba rakjanak téged: 
    2. És nem lesz türelem irántad többé, kérelmeid sem lesznek meghallgatva a gonoszságok miatt, amelyeket tanítottál, és azon igazságtalanságok és bűnök miatt, melyeket az embereknek megmutattál.” 
    3. Azután pedig elmentem, és mindannyiukhoz egyszerre beszéltem, és félelem volt őbennük, rettegés és remegés ragadta meg őket. 
    4. És kérelmeztek engem, hogy közbenjárjak értük, hogy bűnbocsánatot kaphassanak, és olvassam föl kérelmeiket a mennyek Urának jelenlétében. 
    5. Mert attól az időtől fogva ők nem beszélhettek (Hozzá), és nem emelhették szemeiket a mennyek felé a bűneik szégyene miatt, amely kárhozatot hozott rájuk. 
    6. Én pedig leírtam a kérelmeiket és imáikat a szellemeiket illetően és az egyéni cselekedeteik miatt, és kérelmüket, hogy bűnbocsánatot nyerhessenek. 
    7. És eltávoztam onnan, és leültem a Dán vizei mellett, Dán földjén, a Hermontól délre: olvastam kérelmeiket, amíg el nem aludtam. 
    8. És íme, egy álom jött rám, és látomások töltöttek be, és fenyítések látomásait láttam, és egy hang utasított engem a mennyek fiainak megdorgálására. 
    9. És amikor felébredtem, elmentem hozzájuk, és mindannyian együtt ültek, és arcukat elfedve siránkoztak Ábelsjáil-nál, ami Libanon és Széneszér között fekszik. 
    10. És elmondtam nekik mindazokat a látomásokat, amelyeket álmomban láttam, és elkezdtem beszélni az igazságosság szavai szerint, és megfeddtem a mennyei Vigyázókat. 

    1. Ezek az igazság könyvének szavai az örök Vigyázók megfeddésére, azok szerint, amit a Szent Hatalmas meghatározott a látomásban. 
    2. Amit az álmomban láttam, azt most a nyelvem húsának beszédével, és szájamnak lehelletével mondom el: amit a Hatalmas arra adott az embereknek, hogy beszéljenek azzal, és a szívükben pedig megértsék. 
    3. Mert ahogyan megteremtette Ő az emberi értelmet azért, hogy általa megérthessék a bölcsességet, úgy teremtett meg engem is, és erőt adott nekem a Vigyázók, a mennyek gyermekeinek megfeddésére. 
    4. Leírtam a kérelmeiteket, és látomásomban láttam azt, hogy kérelmeitek soha nem lesznek meghallgatva az örökkévalóság napjain át; és az ítélet ki lett róva reátok. 
    5. Mert mostantól nem ereszkedhettek fel a mennyekbe az örökkévalóságon át, hanem a földben maradtok megkötve mindörökké, amíg a világ napjai tartanak. 
    6. De mindezek előtt látni fogjátok a ti szeretett fiaitok pusztulását, és nem lesz többé gyönyörötök bennük, mert szemeitek előtt, kard által hullanak el. 
    7. És az ő érdekükben benyújtott kérelmeitek nem lesznek meghallgatva, sem azok, melyeket magatokért kértek: még ha imádkozva és siralmakkal kéritek is mindazokat, miket szavaitokkal a könyvemben megírtam. 
    8. És íme, látomást láttam, eképpen: Látomásban a felhők magukhoz hívtak engem; és köd borított be, és a csillagok járásai és a villámok gyorsasága ragadott el, és a szelek felrepítettek, s felemelve a mennyekbe vittek. 
    9. És ott elindultam, amíg egy fal közelébe értem, amely kristályból volt felépítve és tüzes nyelvek fogták körbe: ekkor félni kezdtem. 
    10. És keresztülmentem a tűznyelveken, ezután egy kristályból épült hatalmas házhoz értem. És a ház falai kristállyal voltak burkolva, és a padlója szintén kristályból volt. 
    11. A mennyezete olyan volt, mint a csillagok és villámok boltozata, és tüzes kérubok jártak benne, és az égboltjuk tiszta volt, mint a víz. 
    12. És lángoló tűz ölelte át a falakat, és a bejáratai tűzben izzottak. 
    13. És bementem a házba, és az forró volt, mint a tűz, és hideg, mint a jég: nem volt ott látható az élet örömének semmi jele: félelem szállt meg, és remegés fogott el. 
    14. És amint rázkódtam és remegtem, arcra estem, és egy látomást láttam. 
    15. Íme! Egy másik házat láttam, amely nagyobb volt az előzőnél, és a nyitott bejárata előtt álltam, amely lángoló tűzből épült. 
    16. És minden tekintetben csodaszép volt, annyira csodálatos, hogy ki sem tudom fejezni ékességének mértékét. 
    17. A padlója tűzből készült, fölötte villámok csapkodtak és a csillagok ösvényei haladtak, és a mennyezete szintén tűzből volt. 
    18. És láttam ott egy méltóságos trónt: kinézete olyan volt, mintha kristályból készült volna, és kerekei mint a ragyogó nap, és kérubok voltak a látomásban. 
    19. A trón alól lángoló tűz lövellt ki, hogy rá sem tudtam tekinteni. 
    20. És a Hatalmas Dicsőség ült a trónon, és ruhája a napnál erősebben ragyogott, és fehérebb volt a legfehérebb hónál. 
    21. Az angyalok közül egyetlen sem léphetett hozzá, hogy az arcára tekintsenek, annak csodálatossága és dicsősége miatt, és egyetlen test nem nézhet arra. 
    22. A lángoló tűz körbevette Őt, és egy hatalmas tűz égett előtte, hogy senki nem mehetett közelébe: tízezerszer tízezernyi angyal állt előtte, de nem volt szüksége tanácsadókra. 
    23. És a legszentebbek, akik közel álltak hozzá, nem mozdultak el a közeléből, el sem hagyták jelenlétét. 
    24. És mindeddig az arcomra borulva voltam ott, remegve: és az Úr szájával szólított engem és ezt mondta: ‘Jöjj hozzám Énok, és hallgasd szavaim.’ 
    25. És egyike a szentségeseknek hozzám jött és felébresztett engem, lábaimra állított, és az ajtóhoz vitt. Én pedig lehajtottam a fejem. 

    1. És hallottam a hangját, amint szólt hozzám és válaszolt nekem, én pedig figyeltem mindarra, amit mondott: “Ne félj Énok, te igaz ember vagy, az igazságosság írnoka; jöjj hát közelebb és halljad hangomat. 
    2. És mondd meg a mennyek vigyázóinak [őrangyaloknak], akik elküldtek, hogy közbenjárj értük: ‘Nektek kellene az emberekért közbenjárnotok, és nem pedig az embernek tiértetek: 
    3. Miért hagytátok el a magas, szent és örök mennyet, és háltatok asszonyokkal, és fertőztétek meg magatokat az emberek leányaival, és vettétek őket feleségül, és tettetek úgy, mint a föld gyermekei, és nemzettetek óriásokat fiakként? 
    4. És bár szentek, szellemek voltatok, élvén az örök létet, mégis tisztátalanná tettétek magatokat az asszonyok vérével, és gyermekeket nemzettetek a test vérével, és csakúgy, mint az emberek gyermekei, ti is test és vér után sóvárogtatok, mint mindazok, akik meghalnak és elpusztulnak. 
    5. Mert azért adtam én őnekik feleségeket, hogy azokat terherbe ejtsék és gyermekeket nemzzenek tőlük, és eképp ne legyen hiányuk nekik semmiben a földön. 
    6. De ti, akik előzőleg szellemi lények voltatok, éltétek az örök életet, és halhatatlanok voltatok a világ minden nemzedékén át. 
    7. És ezokból számotokra nem rendeltem feleségeket; mert a mennyek szellemlényeinek a mennyekben van lakozásuk. 
    8. És mostantól az óriások, akik a hús és a szellem keveredéséből jöttek létre, gonosz szellemeknek lesznek ők nevezve a földön, és a föld lesz az ő lakhelyük. 
    9. Gonosz szellemek hagyták el a testeiket; mert születésük emberi, elsődleges eredetük pedig a mennyek szent őrangyalaitól van; gonosz szellemek lesznek ők a földön, és gonosz szellemeknek lesznek nevezve. 
    10. Mert a mennyek szellemeinek a mennyekben lesz a lakhelyük, de a földön létrejött szellemeknek, akik a földön születtek meg, azoknak a földön lesz a lakhelyük is. 
    11. És az óriásoktól jött lelkek gyötrik, elnyomják, pusztítják, támadják és a rombolás munkáival sújtják a földet, és bajokat okoznak azon: bár élelmet nem esznek, mégis éhesek és szomjasak és sérelmeket okoznak. 
    12. És ezek a lelkek felkerekednek az emberek gyermekei ellen és az asszonyok ellen, mert ők maguk is azoktól származnak. 

    1. Attól a naptól fogva, amikor az óriások le lesznek gyilkolva és el lesznek pusztítva, és halállal halnak, a testeiket elhagyó szellemek megindulnak majd és pusztítani fognak, anélkül, hogy ítéletben részesülnének - és így pusztítanak majd egészen a nagy ítélet eljövetelének beteljesedéséig, amelyben maga a kor is beteljesedik, az őrzőangyalok és az istentelenek felett, igen, mindennek beteljesedése eléri őket teljesen.’ 
    2. És az őrangyaloknak pedig, azoknak, akik megkértek téged, hogy járj közben őértük, azoknak, akik előzőleg a mennyekben voltak, mondd ezt: 
    3. ‘Ti a mennyekben voltatok, de nem lettek tinéktek még megnyilvánítva a mennyek minden titkai, azok pedig amelyikeket ismeritek, azok haszontalanok, amelyeket szívetek keménységében megmutattatok az asszonyoknak, és azokon a titkokon keresztül az asszonyok és a férfiak sok gonoszságokat követtek el a földön.’ 
    4. Ennekokáért mondd meg nekik: ‘Nincs számotokra békesség.’ 

    1. És megfogtak és egy olyan helyre vittek engem, ahol az ottlevők olyanok voltak, mint a lángoló tűz, és amikor úgy akarták, emberként jelentek meg. 
    2. És egy olyan helyre vittek engem, ahol sötétség volt, és egy hegyhez, amelynek csúcsai az egekbe értek. 
    3. És láttam az égitestek lakhelyét, és a csillagok tárhelyeit, és a mennydörgését és a legmélyebb mélységekét, ahol tüzes íj volt, és nyilak és azoknak tegezük, és egy tüzes kard; és minden villámlásét. 
    4. És az élő vizekhez vezettek engem, és a nyugati tüzekhez, ahol a nap mindig nyugovóra tér.
    5. És egy tüzes folyóhoz értem, ahol a tűz vízként folyik, és beleömlik a nyugat felől álló nagy tengerbe. 
    6. Láttam a nagy folyókat, és a nagy folyóhoz értem, nagy sötétséghez, és egy olyan helyre mentem, ahol nem megy hús [test]. 
    7. Láttam a téli sötétség hegyeit és a helyet, ahol a mélységek vizei fakadnak. 
    8. Láttam a föld minden folyójának száját, és a mélységnek száját. 

    1. Láttam a szelek tárhelyét: láttam, hogyan látta Ő el azokkal az egész teremtést, és a föld szilárd alapjait. 
    2. És láttam a föld szegletkövét: láttam a négy szelet, amely [a földet és a] menny boltozatát tartja. 
    3. És láttam, ahogy a szelek feszítik az égboltot, és megállapodnak a föld és menny között: ezek a mennyek oszlopai. 
    4. Láttam a mennyek szeleit, amelyek körbeforgatják a napot és a csillagokat a pályáikon. 
    5. Láttam a földi szeleket, amint a felhőket viszik; láttam az angyalok ösvényét: láttam a föld végénél, honnan kezdődik a menny boltozata. 
    6. És tovább menve láttam egy helyet, amely ég éjjel és nappal, ahol hét csodás kövekből álló hegy áll, három kelet felé, három pedig dél felé feküdve. 
    7. Azok, amelyek kelet felé néztek, azok közül egy színes kőből volt, és egy gyöngyből, és egy jácintból, és a dél felől állók pedig vörös kőből. 
    8. De a középső felnyúlt a mennybe, mint az Isten trónja, alabástromból, és a csúcsa a trónusnak zafírból volt. 
    9. És lángoló tüzet láttam. 
    10. És ezek mögött a hegyek mögött az a terület fekszik, ami a nagy földnek a vége: ott váltak a mennyek teljessé. 
    11. És egy mély mélységet láttam, ahonnan mennyei tűzoszlopok törtek fel, és ahová tűzoszlopok zuhantak alá, s megmérhetetlen volt a mélységük és magasságuk is. 
    12. És amögött a mélység mögött egy helyet láttam, ahol nem volt felül égbolt, és nem volt szilárd föld alul: nem volt ott víz, nem voltak madarak sem, hanem kietlen és rettenetes hely volt az. 
    13. Láttam ott hét csillagot, amelyek olyanok voltak, mint hatalmas égő hegyek, és kérdeztem azok felől. 
    14. Az angyal pedig azt mondta: ‘Ez a hely a menny és a föld vége: ez a csillagoknak, a mennyei seregeknek a börtöne. 
    15. És a csillagok, amelyek a tűzben forognak, ezek azok, amelyek áthágták az Úr parancsolatát felemelkedésük kezdetén, mert nem jöttek fel a nekik megszabott időben. 
    16. És harcolt velük, és megkötözte őket addig, amíg bűnük beteljesül, [igen, még] tízezer esztendeig. 

    1. És Uriel ezt mondta nékem: ‘Itt fognak majd állni azok az angyalok, akik egybekötötték magukat az asszonyokkal, és akiknek szellemei különböző formákat öltve megfertőzik az emberiséget, és akik félre fogják majd őket vezetni, hogy a démonoknak, mint isteneknek áldozzanak, [itt fognak ők várni] az ítélet nagy napjáig, amikor ítélet alá esnek és eljön a végük. 
    2. És az angyaloktól származó asszonyok, akik eltévelyegtek és szirénekké lesznek.’ 
    3. És én, Énok, egyes egyedül láttam látomásban minden dolognak a végét: és egyetlen ember nem fogja azt látni, amit én láttam. 

    1. Ezek a nevei azoknak a szent angyaloknak, akik mindig vigyáznak. 
    2. Uriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki a világ és Tartárosz felett ügyel. 
    3. Ráfael, egyike a szentséges angyaloknak, aki az emberek szellemei felett ügyel. 
    4. Ráguel, egyike a szentséges angyaloknak, aki büntetést mér a világra és az égitestekre. 
    5. Mikháel, egyike a szentséges angyaloknak, aki az emberiség jobbik része fölött ügyel, és a káosz felett. 
    6. Szarákiel, egyike a szentséges angyaloknak, aki azoknak az embereknek a szellemei felett áll, akik szellemükben vétkeztek. 
    7. Gábriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki Ikiszát [a kígyók], a Paradicsom, és a Kérubok felett áll. 
    8. Rémiel, egyike a szentséges angyaloknak, akit Isten azok fölé rendelt, akik majd felkelnek. 

    1. Innen tovább mentem egy másik helyre, ami még káoszban volt. 
    2. Itt rettenetes dolgokat láttam: nem láttam ott sem mennyeket felülről, sem megszilárdult földet, hanem az a hely káoszban volt és rettenetes hely az. 
    3. Láttam azon a helyen a mennyek hét csillagát együtt megkötve, mint nagy hegyeket, amelyek a tűzben égnek. 
    4. Ekkor megkérdeztem: “Milyen bűnök miatt vannak ők megkötve, és milyen oknál fogva lettek ide vetve?” 
    5. Uriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki velem volt, válaszolt: ‘Énok, miért kérdezel, és miért vagy buzgó az igazat megtudni? 
    6. Ezek a mennyek csillagai közül valók, azok, akik az Úr parancsolatait megszegték, és itt megköttettek tízezer évre, amíg a bűnükért kijáró idő betöltődik.’ 
    7. Innen egy másik helyre mentem, ami az előzőnél is rettenetesebb volt, és ahol szörnyű dolgot láttam: ott hatalmas tűz égett és lángolt, és a hely egy szakadék volt, egészen a mélység legaljáig, megtelve leereszkedő tűzoszlopokkal: melyeknek sem méretét, sem erejét nem tudtam felmérni, és azt sem, hogy honnan eredtek. 
    8. Megszólaltam, és mondtam: ‘Milyen félelmetes ez a hely, még látni is szörnyű!’ 
    9. Ekkor Uriel válaszolt nekem, egyike a szentséges angyaloknak, aki velem volt, és mondta: ‘Énok, miért van benned félelem és rettegés?’ 
    10. Én válaszoltam neki: ‘Mert félelmetes ez a hely, és a kínok látványától.’ Ő pedig mondta nekem: ‘Ez a hely az angyalok börtöne, és itt lesznek fogvatartva örökké.’ 

    1. Azután onnan egy másik helyre mentem, és a nyugati irányban mutatott nekem egy magas és hatalmas, kemény kőből álló hegyet. 
    2. És abban négy, szépkinézetű üres helyet láttam, melyek mélységesek, szélesek és nagyon simák voltak. A sima, üres helyek mélyek, és rájuk nézve sötétek voltak. 
    3. És akkor Ráfael, egyike a szent angyaloknak, aki velem volt, megszólalt, mondván; ‘Ezek a sima ürességek azért vannak itt, hogy (azokba) a halottak szellemei egybe legyenek gyűjtve, igen, az egész emberiség minden gyermekének összes szellemei ide gyűlnek össze. 
    4. És ezek a helyek arra lettek teremtve, hogy magukba vegyék azokat az ítélet napjáig, amíg eljön számukra a meghatározott ítélet napja.’ 
    5. És én láttam ott egy halott embernek a szellemét, amint esedezik, és akinek a hangja felszállt a mennybe, amint így esedezve kérelmezett. 
    6. És megkérdeztem Ráfaelt, az angyalt, aki velem volt: ‘Ez a szellem, akinek esedező hangja így feljut a mennybe, kinek a szelleme az?’ 
    7. És ő válaszolt nekem, mondván, ‘Ez az a szellem, amely elhagyta Ábelt, amikor testvére, Káin megölte őt, és ellene kérelmez, amíg annak magja teljesen kipusztul a föld színéről, és amíg az ő magja az emberek magjai közül teljesen ki lesz pusztítva.’ 
    8. Azután kérdeztem őt tovább mindezekről, az ítéletekről és a sima ürességekről is: ‘Miért vannak azok külön, egymástól elválasztva?’ 
    9. És ő válaszolt nekem, mondván: ‘Ez a három hely azért lett létrehozva, hogy ezekben a halottak szellemei elkülönüljenek. És az igazaknak olyan elkülönített hely lett készítve, ahol a ragyogó forrás vize van. 
    10. A bűnösöknek pedig olyan hely készült, ahol halálukkor testüket a földbe temetik, és az ítélet nem végződött be rajtuk az életük folyamán. 
    11. Itt az ő szellemeik elkülönülnek ebben a nagy fájdalomban az ítélet nagy napjáig, és büntetéssel és az átkozottak kínjaival fizetnek meg a szellemeik. Ide köti meg őket örökre. 
    12. És ilyen elosztásban lettek elhelyezve a szellemek, amelyek kérelmeznek és közzéteszik pusztulásuk körülményeit, amikor elpusztultak a bűnösök korában. 
    13. És egy olyan helyre vannak elkülönítve azon emberek szellemei, akik nem lesznek igazak, hanem gonoszul, istentelenül éltek, és a törvénytelenek társai: de szellemeik nem lesznek elpusztítva az ítélet napján, s feltámadni sem fognak innen.’ 
    14. Ezután ekként áldottam a dicsőség Istenét: ‘Áldott légy Uram, az igazságosság Ura, aki mindörökké uralkodik.’ 

    1. És onnan egy másik helyre mentem nyugati irányba, a föld legtávolabbi végére. 
    2. És ott egy szüntelenül égő tüzet láttam, melynek ereje nem lankad sem éjjel sem nappal, hanem állandóan égett. 
    3. És én megkérdeztem, így szólván, “Mi ez a meg nem szűnő?” 
    4. Akkor Ráguel, egyike a szent angyaloknak, aki velem volt, válaszolt nekem, mondván, “Ez (a dolog) amit itt láttál, az (a tűz) útvonala, és az a tűz, amely a nyugat irányába ég, azok a mennyei égitestek.” 

A bejegyzés trackback címe:

https://killertime.blog.hu/api/trackback/id/tr93143463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása